Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Székely János: La réforme agraire en Transylvanie et l’histoire. Ism. b. m. 806

807 TÖRTÉNETI IRODALOM. kat. Székely ezzel szemben rámutat Constantineeco ellenmondásaira, aki állítólagos bizonyítékait és forrásait (ezek persze oláh történetírók) elfelejti idézni és újabb idők intézményeit régebbi időkbe vetíti vissza. Egyben ismerteti a mai tudomány álláspontját. Dáciát Aurelius a barbár támadások hatása alatt 260—272 között iirítteti ki. Ettől az időtől kezdve semmi nyoma római életnek. Más provinciákban, ahol tovább folyt a római kolonizálás, maradtak topográfiai adatok; Dáciában ezeknek nyomuk sincs. Majdnem ezer éven át kutatunk hiába az oláhság itt-tartózkodása után, akikben a szomszédos gótok, gepidák, avarok szükségszerűen feltételezhető hatásának sincs legcsekélyebb jele sem. Legerősebb adat az oláhok autochton volta ellen Melích János tanulmánya Erdély toponomasztikájáról. Ez abból indul ki, hogy a földrajzi neveket az új hódító a régi lakosságtól átveszi, ami által következtetni lehet az őslakosságra. A IX., X. században bolgár-török nyelvű kolonusok laktak Erdélyben, mert a legfontosabb folyó -nevek: Temes, Körös, Szamos, Maros, e nyelvből jönnek. Magyar nevük a IX., X. században Samus—Somus, Kris, Maris— Moris, Timis. Magyar végződésük s. De honnan e végződés1? Az oláhból nem jöhetett, mert ott már a VI—VII. században elkopott minden szóvégi s és így abból, hogy ma oláhul is s-re végződnek (Somos, Mures, Timis, Kris) arra következtethetünk, hogy az oláhok nem laktak állandóan Erdélyben. Egy oláh nyelvész, Puscariu, is arra a megállapításra jutott, hogy egyetlen latin-oláh eredetű földrajzi név sincs sem Dáciában, sem a Balkánon. Az oláhok balkáni vándorlásairól a bizánci történetírók tudósítanak. A XII. század végén Izsák Angelus császár elleni lázadásuk kudarccal járt ós ezért a Duna balpartjára menekültek. Lassanként átlépték mostani hazájuk határait és a kunok hatalmának megtörése után átszivárogtak Erdélybe. A XIII. századból van erre először okiratunk. Maguk a magyarok is csak a XI. század második felében vették végleg birtokba Erdélyt. Ha ekkor oláh ellenállásra találtak volna, nem hagyták volna őket exponált helyeken. Első adataink az erdélyi oláhokról 1241 előttről vannak. Ezek az Olt-melléki oláh telepítésekre vonatkoznak. A tatárjárás után már gyakrabban szóba jönnek, mert a telepítés a századforduló körül egyre folyik. Az oláh telepesek szociális és jogi helyzete teljesen azonos a többi nemzetiségűekével. Nem voltak szabadok, csak a XIV. századtól kezdve fejlődött ki egy új osztály, amelybe az adómentes katonakötelesek tartoztak. Alaptalanul beszél tehát Constantinesco az oláhok lassú kifosztásáról. Elfelejti azt is, hogy az egykorú európai társadalom összetétele semmiben sem különbözött az erdélyitől és éppen ezért az 1437-i és az 1514-i parasztlázadásokat oláh nemzeti mozgalomnak tartja. Nem veszi figyelembe, hogy az oláh jobbágyság fel-