Századok – 1927-1928

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: András herceg tragédiája és a nápolyi udvar - 766

ANDRÁS HERCEG tragédiája és a nápolyi udvar. 769 Johanna és Máriai Az öregedő Róbertet mélyen lesújtotta fiának elvesztése, másrészt testvéreinek, a tarentoi és durazzói hercegeknek törtetése a trónra, undorral, a folyton megújuló magyar igények pedig a jövőt illetőleg aggodalommal töltötték el. Az' egykorú krónikák és egy egykorú provencei költő1

elbeszélése szerint a lelkiismeretfurdalás is elővette a pietizmus felé forduló királyt és elhatározta, hogy azoknak hagyja a nápolyi koronát, akiket ö attól jogtalanul megfosztott, t. i. Károly Róbert fiainak, tgv vetette fel a nápolyi-magyar házasság eszméjét abban a reményben, hogy ezzel leszereli a magyar udvar esetleges támadását, elejét veszi testvérei viszálykodásának és biztosítja országának a nyugalmat. A pápa szívesen fogadta a tervet s ő közvetítette és siettette a házasságot. A középkorban a fejedelmi házasságokat rendesen gyermekkorban kötötték, a két érdekelt fél passzív szereplésével. A középkor felfogása szerint a leány jogilag nem szerződő fél, csak szerződési objektum, „aki az átadás tárgyát képezi." A fiú mint önálló szerződő fél szerepel, az atya csak tárgyaló fél s a fiú is megteszi az eljegyzési nyilatkozatot.2 Ez elmélettel szemben azonban a valóság az, hogy sem a fiúnak, sem a leánynak nem volt módjában — már koránál fogva sem —- akaratát nyilvánítani. Ez az eset állott fenn András és Johanna házasságánál is, hiszen mikor hosszas tárgyalás után létrejött a megegyezés, Johanna 7, András 6 éves volt. Károly Róbert 1333-ban díszes kísérettel megindult Nápolyba András fiával együtt. Róbert igen szíves fogadtatásban részesítette őket, fényes ünnepségek keretében megtörtént az ünnepélyes eljegyzés s az új pár részére a Castel Nuovoban külön lakosztályt rendeztek be. András helyzete a nápolyi udvarban. Az intrikák. A kis magyar herceg tehát a nápolyi udvarba került és érkezésekor a furor praedi candi-ban szenvedő király öt is prédikációval fogadta, melynek jeligéje: „Hic est fil ius meus dilectus, in quo mihi bene complacui." Math. 1 L. Barts: Denkmäler der provenzalis.chen Litteratur. Stuttgart, 1856. 55. 1. 2 M. Stieber: Böhmische Staatsverträge. Forschungen zur inneren Gesch. Österreichs. H. 8. Innsbruck, 1912. 62. 1. Századok, 1928. VII—VIII. fiizet. 49