Századok – 1927-1928

Értekezések - KISS ISTVÁN; R.: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban - 733

738 miskolczy istván. Azóta 15 év telt el. Ez idő alatt újra meg újra át­olvastam az Árpád-kori forrásokat, figyelembe vettem kezdetben észre sem vett adatokat. Időközben Fraknói szokásos felületes értekezése megnyitotta az újabb érte­kezések áradatát; de meggyőződésem azóta sem válto­zott. Tulajdonképen változtatás nélkül kellene kiadnom értekezésemet, mely a trónbetöltés kérdését a források alapos kritikai ismertetése kíséretében teljes terjedelmé­ben a fejlődés sorozatos feltüntetésével "tárgyalja. Azonban időközben megjelent Bartoniek Emma értekezése. Ez az értekezés a dolog lényegét tekintve semmiben sem mozdította elő a kérdés megfejtését, azonban oly komoly formában és a részleteket illetőleg annyi helyes megjegyzéssel ismerteti a források nagyobb részét, hogy mai szomorú viszonyaink között feleslegesnek tartom azok ismétlését. A nyomdafesték drágaságának áldozatul hozom tehát értekezésem formai tökéletességét, Anélkül, hogy polemizálnék, arra törekszem tehát, hogy mintegy kiegészítsem Bartoniek értekezését; bővebben tárgyalva azon részeket, hol a kérdésbe eddig he nem vont adatokat kell ismertetnem, vagy vélemé­nyem szerint helytelenül interpretált források jelentő­ségére kell rámutatnom; egyébként lehetőleg röviden csak éppen annyit mondok, amennyi az adandó kép töké­letessége és élethűsége szempontjából nélkülözhetetlen. Árpád-kori történelmünket a trónbetöltés szempont­jából könnyebb áttekintés végett három korszakra osz­tom. Az első korszakban az ősi öröklési rend korlátozás nélkül érvényesülhetett; — a másodikban új öröklési rend kel harcra a régivel és a ducatus annak védelmére átalakul; — a harmadikban a lineális szukcesszió diadal­maskodik azonban a viszályok korának átkos öröksége­ként az ifjú királyság és ducatus intézményével meg­nyomorítva. Ε három korszak eseteit ismertetem oly röviden, amennyire az a tanulság kára nélkül lehetséges. I. KORSZAK. Az ősi öröklési rend. Az első korszakból kevés adatunk van. Konstantinos idézett nyilatkozatából meg lehet állapítani, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom