Századok – 1927-1928
Értekezések - KISS ISTVÁN; R.: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban - 733
trónbetöltés és ducatus az árpád-korban-739 trónörökösödésnek meg volt a határozott sorrendje (ακολουθία) amit némileg megerősít az Anonymus által fenntartott vérszerződés is. A másik fontos adat szintén Konstantinos munkájában fordul elő. Tőle tudjuk meg, hogy a fejedelemségben kortársa volt Árpád unokája, Falis, kinek nevét krónikáink meg sem őrizték. Bartoniek Emma, amiben különben többen megelőzték,1 elfogadja Falisz (Pauler olvasása szerint Fájsz, Szabó Károly olvasása szerint Vál) fejedelemségét és e tekintetben elődeivel és vele egyet értek. Vitás azonban az, hogy hová helyezzük fejedelemségét. Pauler hajlandó feltételezni, hogy Zsolt nem volt fejedelem, hanem Árpád után rögtön Fájsz következett; de mivel Anonymus még azt is tudja, bogy Zsolt gyermek (kb. 10 éves) korában követte Árpádot és más krónikáink is megemlékeznek róla, véleményem szerint a fejedelmek sorából nem törülhetjük, hanem Zsolt uralkodása után, Zsolt és Taksony közé kell beékelnünk. Meg kellett ugyanis előznie Taksonyt, mert Konstantinos megemlékezik róla is, anélkül, hogy fejedelemségéről tudna. Ε szerint a fejedelmek sorrendje a következőképen alakult: Ez az örökösödési rend — minthogy az ακολουθία kizárja a választást, arról győz meg, hogy amíg az ősi rend érvényesülhetett, addig a rokonságfoki örökösödés volt a szabály. Lineális successióról szó sem lehetett, mert azzal együtt jár a ius repraesentationis, amely szerint, ha az uralkodó öröklésre jogosult, első szülött fia még atyja életében meghal és fiú gyermeke marad, az lesz a trón örököse, és nem a másod, vagy harmadszülött fiú. Már az is kizárja a lineális successiót, hogy Zsoltot Fájsz és nem fia, Taksony követte a trónon. A korlátozás kora Gézával köszöntött be, ki a keresztyénséget erőszakkal is terjeszteni kezdte és aki más 1 Szabó Károly: A magyar vezérek kora, 228. lap. Pauler: A magyar nemzet története Szent István koráig. 47. lap. Turul, 1894. évf. 7. 1. 1. Árpád 3. Fájsz Jutás I 2. Zsolt I 4. Taksony