Századok – 1927-1928

Folyóiratszemle - Hadtörténelmi Közlemények 582

585 történeti irod \lom. Gyulának „Clröf Berchényi László, Franciaország marsallja" című könyvét; Sz. Breit József „A magyarországi 1918—19. évi forradalmi mozgalmak és a vöröeháború története" című munkájának II. kötetét; Bán Aladár a finn katonai lapokat ismerteti. II. füzet. Iványi Béla: A tüzérség története Magyarországon. (Második közlemény.) Szerző összegyűjti az ágyú szerkocsijára, töltő-, tisztítóeszközeire a irányzó-készülékére vonatkozó adatokat; szól az ágyúk szállításáról, ami a csövek nehéz volta, a lafetta kezdetleges konstrukciója s a rossz utak miatt nagy nehézségekkel történt. Míg magáról az ágyúról s kellékeiről a legrégibb idők óta számos írott emlék maradt fenn, a kezelést végző tüzérszemélyzetre vonatkozólag alig találhatók egykori források. A várakban, városokban említtetnek ugyan tüzérek, ezek azonban — mint munkakörükből s dotációjuk alapján megállapítható — voltaképen szertüzérek, tüzér6zertár-mesterek voltak, ami egyúttal azt is megmagyarázza: miért szerepel népes városok számadáskönyvében csak egy-két tüzér fizetése. Különösen hézagosak ismereteink a király, illetőleg az állam haderőjének tüzérségéről, utóbbinak katonai szervezetéről. — Horváth Jenő: Az utolsó velencei-magyar szövetság 1848—1849-ben. A Debrecenbe visszavonult kormány Windiechgrätz téli hadjáratától fenyegettetve, fokozottabb mértékben keresett együttműködést az Ausztriát közös ellenségnek tekintő olasz nemzettel, különösen az osztrák uralmat lerázott s magát köztársaságnak deklarált Velencével. A Tisza vonala mögé szorított magyar kormány s a császári hadadtól körülzárt Velence csak igen nagy kerülővel s nehézségekkel érintkezhetett, így a két állam között létrejött szövetséget mindkét fél területén kívül s ügynökök útján kötötte meg Duinoban 1849 május 20-án. Kossuth megbízottja ez aktusnál Bratich János volt, a vakmerő dalmát tengerész, ki ez időben egyedül képviselte kicsiny hajójával a magyar hadiflottát az Adrián. — Karojlovic Oszkár: Magyarok a világháború török harcterein. (2. közlemény.) A török birodalom délnyugati részeinek védelmére felállított 4. hadsereghez csatolt VIII. hadtest (vezérkari főnöke a német br. Kress) feladata volt, hogy El Arisch felől előnyomulva a Szuezi-csatornát s Egyiptomot igyekezzék az angoloktól elragadni. A megismételt előretörések — bár 1915 februárban egyes török osztagok a csatornát valóban elérték s azon az átkelést is megkísérelték — a hadtest gyenge összeállítása s hiányos felszerelése miatt nem sikerültek. Szerbia leveretése után ugyan a 4. török hadsereg hadianyaggal elláttatott, kisebb német csapatokkal s egy magyarországi kiegészítésű hegyi tarackos-osztállyal is megerősíttetett, a kitűnő védelemmel szemben azonban a csatorna ellen intézett újabb vállalkozás sem sikerült, sőt az angol ellentámadás elől a török hadak Dél-Palesztinába visszavonulni kényszerültek. A magyar tarackos-osztály s a később érkezett cs. és k. messzehordó mozsárütegek a front, nyugati szárnyának tengerfelőli támaszpontját, Ghazát védték az angol csapatok ismételt heves támadásai ellen 1917 végéig, mikor a török haderők a Jaffa—Betlehemvonalra húzódtak vissza. Az 1918 tavaszán újra kezdődött angol offenzívával szemben a cs. és k. tüzérség az év szeptemberéig, illetőleg a fegyverszünet megkötéséig kivette részét Palesztina védelmében. [„Függelék": kimutatás a világháború folyamán a török hadvezetőség rendelkezésére bocsátott, illetőleg segítségére küldött német és osztrák-magyar katonai alakulatokról.] — Szendrei János: Magyar hadtörténelmi emlékek a külföldi muzeumokban. (Nyolcadik közlemény.) A versaillesi kastély s a brüszszeli kir. régészeti és fegyvermúzeum magyar vonatkozású tárgyait (képek, fegyverek, vértezetek) ismerteti. — „Tárca": S. C.: Bonyodalmak a szegedi polgárőrség körül 1806-ban. A tábori hadsereg veszteségeinek pótlására az összes felhasználható tartalék az ország belsejéből kivonatván,