Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Lotz; Walter: Die deutsche Staatsfinanzwirschaft im Kriege. Ism. Domanovszky Ákos 450

történeti irodalom. -153 nál amúgy sem lehet gondolni egy tisztán adószerű bevételekből történő finanszírozásra. Nem valószínű, hogy Németországnak a legrigorózusabb adópolitika mellett is többet sikerült volna elérnie, mint annyit, hogy a kiadások 20%át fedezi adókból a tényleg elért 13% helyett. Szóval, a költségek túlnyomó nagy részét így is csak hitel útján lehetett volna fedezni és ekkor is az infláció elkerülése maradt volna a legfontosabb, az adópolitikánál sokkal fontosabb feladat. A német vezető köröknek tényleg az volt a főtörekvése, hogy az inflációt elkerüljék, de ez csak egy ideig sikerült. A háború miatt a birodalom majdnem teljesen a belföldre volt utalva hiteligényeinek kielégítésénél, vagyis a hadi kölcsön volt az egyetlen eszköz, amivel az infláció árját elrekeszteni lehetett volna. A hadikölosönök eredményei azonban csak 1916 közepéig tartottak lépést a háborús kiadások növekedésével, csak eddig sikerült a kölcsönösszegekből újra és újra szűk korlátok közé szorítani a függő adósságot. A kilenc német hadikölcsön mindvégig változatlanul jó eredményei (összesen 97 milliárd M tényleges eredmény) ugyan nagyszerű tanúsága a német nép áldozatkészségének, de mindez nem tudta megakadályozni, hogy a birodalom függő .<ulóesága a háború végére igen tekintélyes összegre: 48 milliárdra ne szaporodjék. Ebből 20 milliárd volt a jegybanknál, ami a 16,7 milliárdos jegyiforgalmat involválta. Ezenkívül a kölcsönpéuztár jegyeiből is 9 milliárdnyi volt a szabad forgalomban, ami végeredményben nagy részében az egyes államok függő adósságát képviselte. Még mindig összehasonlíthatatlanul kedvezőbb helyzet, mint amilyenben a monarchia volt a háború végén a jegybanknál levő 35 milliárd koronás adósságával és 31 milliárdos jegyforgalmával. Lötz harmadik tétele teljesen illuzórius: azt tartja, hogy a háború végén még sem a pénzügyi helyzet, sem az infláció nem volt olyan katasztrofális, hogy ne lehetett volna rendezni, ha az entente magatartása és a forradalom ennek útját nem állják. Tegyük fel —· tekintet nélkül arra, hogy ez mennyiben lett volna valószínű és lehetséges—,hogy a győzők első és legfőbb törekvése a háború után Németország financiális talpraállítása lett volna és hogy a belső rend a legcsekélyebb rázkódást sem szenvedi. Ebben az esetben is egy gazdaságilag lerongyolódott államot talált volna a háború vége, közel 50 milliárdnyi függő és 90 milliárdnyi hosszúlejáratú birodalmi adóssággal. Még lia a legradikálisabb esetet vesszük is és a hadiikölcsönöknek egy egészen alacsony kamatozás melletti konvertálására, vagy pláne a kamatozás felfüggesztésére gondolunk, — akkor is fönnmarad a hatalmas függő adósság, ami már önmagában, a helyzet további rosszabbodása nélkül is elegendő lett volna arra, hogy az internacionális forgalom megindulásával a márka rohamos esését vonja maga után. A helyzet javnlá-