Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Stutz; Ulrich: Die päpstliche Diplomatie unter Leo XIII. Ism. Tóth László 439

történeti irodalom. 441 fiatal Domenieo Ferrata, akit az új kurzus már a brüsszeli nunciatura élén talált és akit általában a Franciaország egyik legőszintébb barátjának tartottak a Vatikánban. Ferrata ekkor már nagy diplomáciai sikerekre, mint a svájci püspökségek rendezése, a Belgiummal való jó viszony felélesztése, tekinthetett vissza, de a francia ügyekkel csak 1889 óta foglalkozott behatóbban, amikor Brüsszelből a Vatikánba, a rendkívüli egyházi ügyek kongregációjának az élére került. Az új kurzus ekkor pedig már kétségtelen eredményekre tokinthetett vissza. A schismatikus Oroszország huszonkétesztendei szakítás után 1888-ban ismét felvette a diplomáciai érintkezést a kúriával, jeléül annak, hogy a Vatikánt a világi uralom megszűnése dacára is fontos politikai tényezőnek tartja. Oroszországgal tehát már megvolt a kúriának bizonyos politikai egyetértést feltételező kapcsolata. Nehezebb volt a helyzet Franciaországban. Itt éppen a papság és a befolyása alatt álló, erősen monarchikus érzületű katholikus tömegek álltak szemben a polgári radikális, köztársasági kormányzattal, amelynek belpolitikai konszolidációját állandóan veszélyeztették. Miután minden szövetségi politikának előfeltétele volt egy belpolitikailag is szilárd Franciaország, ennek elérésére a kúria előtt megint csak két út állott. Az egyik, politikai támogatással kormányra segíteni a katholikus monarchistákat. Ez az út azonban, dacára, hogy sok belső előfeltétele megvolt, nem látszott célravezetőnek, mert a vele járó belső utórezgések az Oroszországhoz való erősebb közeledést megint beláthatatlan időre kitolták volna. Maradt tehát a másik megoldás, amely gyorsabb s kevesebb rázkódtatással járó sikert ígért, a katholikus tömegeket a köztársasági alkotmány alapjára állítani és az ily módon megszilárdult köztársaságot Oroszországgal szövetségbe hozni, ami a kúriának többszörös siker lehetőségét mutatta. A köztársaság, miután a katholikus tömegek is melléje állottak, nem fogja folytatni a már megkezdett egyházellenes irányt. A kettős szövetségnek egy Németország és szövetségesei ellen sikerrel folytatott háborúja a római kérdés kedvező megoldására ígért messzemenő lehetőséget, az Oroszországnak tett politikai szolgálat pedig egykor a skisma megszüntetésével is gyümölcsözhet. Hosszas megfontolások és tapogatózások után XIII. Leo a köztársasággal való együttműködés mellett döntött és ennek az akciónak a tervét Ferrata 1890-ben egy emlékiratban foglalta össze. A terv elfogadásra talált s kivitele csakhamar teljesedésbe is ment. A nagytekintélyű Lavigerie bíbornok vezette be az akciót, amidőn nyíltan hangoztatta, hogy a katholikusoknak a köztársaság mellé kell állni. Az igazi nehézségek megoldása, egyrészt a katholikus monarchisták leszerelése, viszont ennek fejében a köztársasági kormánytól az egyház részére az elérhető legtöbbet kieszközölni