Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Schlözer; Kurd von: Letzte römische Briefe 1882–1894. Ism. Tóth László 195
196 TÖRTÉNETI IRODALOM. 196 rúan ítél a halódó egyházi állam belállapotai fölött, ítélete elfogultságtól menten, az emberek és események tárgyilagos értékelésén alapul. Az egyházellenes elfogultsággal ugyancsak nem vádolható fiatal Johannes Jansen, aki ugyanezen időben töltött hosszabb időt az örök városban, mint nemrég közzétett leveleiből látszik (Johannes Janssens Briefe, I. Bd. Freiburg i. Br. 1920. 190—299. 11.), még Schlözernél is súlyosabb kritikát mond az egyházi állam akkori belviszonyai felett. A gazdag politikai és történeti vonatkozásokon kívül azonban van Schlözer leveleinek még egy igen becses tulajdonsága, amely szélesebb rétegekben is, nagyon kedveltté tette írásait, ez az örök városnak alapos tudással párosult szeretete, amelynek Schlözer levelei oly finom tollal adnak kifejezést. Schlözer azonban, amikor kormánya 1869-ben Mexikóba helyezte át, nem mondott végleg búcsút az örök városnak. Amikor Bismarck 1882-ben a kultúrharc megszüntetésével kapcsolatosan, a Kúriával a diplomáciai viszony újrafelvételét határozta el. Poroszország első vatikáni követének a vatikáni viszonyokat már régóta ismerő Schlözert szemelte ki, aki ekkor, 1871 óta, már Washingtonban képviselte az új német birodalmat. Schlözer vatikáni követi működése a pápaság 1870 utáni történetének legjelentősebb korszakába esik. A hajthatatlan IX. Pius után az új pápa, XIII. Leó, a politika szövevényes útjain, a diplomácia eszközeivel igyekszik megszilárdítani a pápaság hatalmi állását és politikai tekintélyét és visszaszerezni az elvesztett világi hatalom tényleges alapjait. Hogy e cél elérése érdekében a pápai szék hatalmas erkölcsi tekintélyével az európai hatalmak melyik csoportjához szegődik, az ekkor, 1882 táján még bizonytalan volt. A kúria hagyományos rokonszenve ekkor is Franciaország felé irányult, Bismarck tetterős, sikerekben gazdag, a pápaság politikai jelentőségét nagyon is értékelni tudó politikája pedig a német birodalomra való támaszkodást tették a kúria számára kívánatossá. Schlözerre várt a feladat, hogy eloszlatva a kultúrharc által teremtett kedvezőtlen légkört, a kúriát a németosztrák-magyar szövetséges csoport barátjának nyerje meg. Eleinte úgy látszott, hogy a siker, éppen Schlözer becsületes szándékkal párosult nem mindennapi diplomáciai ügyessége miatt, nem is fog elmaradni. Olaszországnak a kettős szövetséghez való csatlakozása azonban, a római kérdésnek mindkét, közvetlenül érdekelt felet kielégítő megoldása nélkül, amelyre pedig Bismarck maga is törekedett, egyszerre meghiúsította Schlözer munkájának eddigi eredményeit. A viszony a kúria és Németország között továbbra is szivélyes maradt ugyan, de az egyházpolitika legfőbb irányítása a franciabarát Rarnpolla bíbornok kezébe került. Neki sikerült is politikai ügyességével és a francia katholikusokra gyakorolt befolyásá-