Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Pethő Sándor: Világostól Trianonig. Ism. Tóth László 632

632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 637 annál is inkább, mert már mások is rámutattak Pethő könyvének igen sok tévedésére. (V. ö. pl.: Társadalomtudomány, 1925, 301—314. 11.; Protestáns Szemle, 1926, 244—247. 11.) Már a tartalomjegyzék átolvasásakor meglepi az olvasót az a körülmény, hogy Pethő a kiegyezés utáni Magyarország történetéből szinte kizárólag csak a szorosan vett politikai küzdelmekkel foglalkozik. Gazdasági, kulturális problémák nem látszanak érdekelni a szerzőt, sőt a politikai küzdelmeket is csak a parlament tükrén át nézi és vizsgálja, mindaz -a politikum, mely a parlament körein kívül álló társadalmi egyedeket vagy csoportokat érint (nemzetiségi kérdés, szociáldemokrácia stb.) alig, vag-y egyáltalán nem talál Petimnél méltatásra. Műve így szinte kizárólag a parlamenti küzdelmek történetének elbeszélésévé válik. Mennél inkább közeledik napjainkhoz, történeti felfogása, előadása annál inkább hasonul át a publicistáéhoz. Miután figyelmét kizárólag a parlamenti pártok küzdelmeire fordítja, nem látja meg idején azokat a folyton fokozódó hatállyal működő erőket, amelyek a 67-es kiegyezés megdöntésével a dualizmus bukását és a történeti Magyarország megdöntését, vagy azzal egyértelmű gyökeres, a magyarság hegemóniáját megingató átformálását célozták. A háborút megelőző másfél évtized robbanásig túlfűtött politikai küzdelmeiben Pethő csak a pártok harcát látja, mindenütt a küzdelem élén a két vezér klasszikus alakjával, Tisza Istvánnal és a fiatalabb Andrássy Gyulával. Pethő egyénítő történetírói felfogásából szinte természetszerűleg következik, hogy e két államférfi alakjában látja megtestesítve a küzdelmet Magyarország jövő sorsa felől. Történetírói felfogásához itt politikai pártállása is járul, amely Andrássy oldalára állította őt közéleti pályája alatt. Pethő felfogása a Tisza—Andrássy-ellentét kérdésében már eléggé bőven tárgyaltatott napilapjainkban és folyóiratainkban; a történetíró szemével nézve ezt a, ma már történelem iné lett küzdelmet, megállapíthatjuk, hogy az ellentét a két államférfi között nem annyira az elvekben, mint az elvek alkalmazásában, különösen politikai kultúrájuk különbözőségében és talán nem kis mértékben a történeti eseményeknél annyiszor szerepet játszó személyi ellenszenvben rejlett. Tisza is, Andrássy is a kiegyezés alapján álltak, Deák művének sérthetetlenségére alapították politikájukat, amelyben nem találtak helyet ennek átalakítására vagy lényeges megváltoztatására irányuló törekvések. Hasonló dogma volt a német szövetség kérdése, amely mellett szintén egyforma határozottsággal foglaltak állást. Belpolitikájuk, a dualizmus biztosította magyar hegemónia, egyformán orthodox hitvallása mindkettőjüknek, külpolitikájuk, kitartani minden ellenkező megfontolás vagy csábítás dacára a Bismarck—idősebb