Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Pethő Sándor: Világostól Trianonig. Ism. Tóth László 632

634 TÜRTÉNETI IRODALOM. megismerni az okokat, amelyek idejuttatták nemzetüket. Innen tehát a hatalmas érdeklődés a memoire-irodalom, valamint a legújabb kor története iránt. Tudományos érdeklődési iránya, valamint sajátos módszeres felkészültsége miatt nem volt benne semmi meglepő, sőt egészen természetes, hogy a ferenejózsefi éra politikai arculatát, valamint az erkölcsi, társadalmi és gazdasági erők komponensét Szekfű Gyula írta meg nálunk csakhamar az összeomlás után megjelent munkájában (Három nemzedék, Budapest 1920.), amelyet valósággal a XIX. századi magyarság történeti dinamikájának nevezhetünk. Szekfű Gyula munkájában mindenütt az események mélyére hatolt, mindenütt a tenger fenekén csapongó hullámok okait keresve, természetszerűen legkisebb figyelmet fordítva az események részletes elmondására. Ezek ismeretét olvasóinál jórészt föltételezni látszik, aminthogy forrásanyaga sem olyan terjedelmű és természetű, hogy tőle új részletek feltárását várnók. Nála az események új nézőpontból való megvilágításán van a fősúly, amelyet teljes mértékben eredmény és siker is koronázott, de nem tett fölöslegessé egy másik művet, amely a ferenejózsefi Magyarország külső történetét adja elő pragmatikus szempontok szerint. Ennek a kétségkívül meglévő hiánynak pótlására vállalkozott Pethő Sándor, immár második kiadásban közkézen forgó munkájával. Pethő Sándor eddigi írói pályáján szinte kizárólag a publicisztika, illetőleg az essay-irodalom terén működött. Arcképei a történeti múltból és a politika jelenéből (Politikai arcképek, Budapest, 1911.; Sorsok, Budapest, 1913.) valóban finoman megrajzolt portrék, amelyek mögül mindenütt elővillan írójuknak magasan kultúrált egyénisége, józanul konzervatív és Szent István királyságának gondolatában gyökeredzett keresztény világszemlélete, kutató pillantása pedig akkor is, ha a jelen vagy a közelmúlt embereinek portréit mintázza, meglát olyan subversiv erőket is, amelyekről történetírásunk akkor, a ferenejózsefi éra utolsó tizedében jóformán tudomást se vett. Módszere az essayistáé, stíluskészsége az elegánstollú publicistáé, annak minden erényeivel és hibáival egyetemben. Bővebb okfejtés helyett szereti a színes képeket és hasonlatokat, sokszor szinte erőszakolja őket, csupán külsőleges párhuzamokat vonva az összehasonlítottak belső, genetikus vagy lényegi összefüggése nélkül. Ezek a tulajdonai, a nagy történeti eseményeknek egy-egy hősének alakján át történő megrajzolása és jellemzése, az essayistának mindig csak a lényegest egységes képbe foglalni kívánó törekvése, mely a publicista könnyed, tárgyához simuló stílusával szervesen olvad egybe, szinte eleve kijelölték Pethő Sándort a liberális Magyarország, mondjuk, népszerű történetének megírására.