Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Pethő Sándor: Világostól Trianonig. Ism. Tóth László 632

632 TÖRTÉNETI IRODALOM. 635 Történetünknek ez a korszaka bővelkedik egyéniségekben, Deák, a két Andrássy és a két Tisza aktív, alkotó munkája mellett szinte az egész korszakon át érezhetően hat Kossuth Lajos mindinkább misztikus hősi, nemzeti szabadságunkat szimbolizáló alakja. Ámde ez a kizárólag hősökben fogant történetszemlélet, amely Pethő történetírói felfogásának eddigi munkáiból kimutathatólag a sarkpontja, már magában rejti a hibák és tévedések csiráit, amelyek munkájában azután sokhelyt úrrá is lesznek. Köztudomású dolog, hogy Pethő Sándor egyik konzervatív-keresztény irányú napilapunk nagytekintélyű publicistája. Lehetetlen volna tehát azt kívánni tőle, hog>T

amikor történetet ír, teljesen levetkőztesse politikai meggyőződését, pártállásától függő rokon- és ellenszenvét; hiszen a történetíró objektivitása nem lehet független a történetíró egyéniségétől. Ámde Pethőnél nincs meg a helyes arány a történetírói objektivitás és a pártpolitikai állásfoglalás kölcsönhatásaiban. A napilap élénken lüktető stílusában ír Pethő Sándor akkor is, amikor a bevezetésben, amely negyven oldalon elég ügyesen foglalja össze nemzeti fejlődésünk legfőbb irányait és eseményeit 1848-ig, modern fogalmakkal, modern terminológiával jelöl évszázados intézményeket. Pathetikus frázisnál egyébnek alig nevezhető például az, amit Rákóczi Ferenc szabadságharcáról ír. III. Károly és Mária Terézia koráról szólva, azt mondja „elérkezett az ideje Közép-Európa végleges megszervezésének a magyar nemzet részvételével". Bárminő szépen hangzik is ez, bárminő hatásosan is fogja meg a történelemben, valamint a történetírás módszereiben járatlan olvasó figyelmét, mégsem egyéb színes buboréknál, melynek nincsen magja, sőt téves felfogás továbbterjesztésére is igen alkalmas. Legtöbb olvasójának a világháború Mittel-Európája jut majd eszébe, s csak kevesen hámozzák majd ki a színes szavak mögül, hogy az író tulajdonképen arra a Mária Terézia által megteremtett Ausztriára gondol, amelyet éppen a világháború döntött romba. Nem akarunk több példát felhozni arra, hogy Pethőt mennyire viszi, ragadja magával színes, csillogó stílusa, egy-egy szép stílusvirág, könnyed és hatásos fordulat kedvéért, amelynek hatása vezércikkben rendszerint elmaradhatatlan, mint áldozza fel a lényeget, olykor a történeti igazság rovására is. Hibás Pethő kiindulási pontja, amidőn a világosi katasztrófát úgy állítja be, mintha a szabadságharc dicsőséges befejezését három incidens akadályozta volna meg: Görgei stratégiai hibája Buda ostromának erőltetésével a megvert osztrák sereg üldözése helyett; a függetlenségi nyilatkozat, amely politikailag a forradalom terére vezette az országot, végül az orosz intervenció. A szabadságharc politi-