Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Reissig Ede: A Jeruzsálemi Szent János-lovagrend Magyarországon. I. rész. Ism. Patek Ferenc 511

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 513 talatai alapján mondhatom, liogy alig vau jelentősebb országos, vagy dunántúli levéltárunk, amelyben ide vonatkozólag érté­kes adatokat ne találnánk. Nem is szólok a Nemzeti Múzeum, az Országos Levéltár, a pozsonyi káptalan, az Egyetemi Könyvtárban őrzött Acta Cruciferorum okleveleiről. De ott van pl. a hajdani Rozgonyi levéltár, amelyet ma a Lamberg hercegek, illetve grófok steyri levéltára őí'iz (azelőtt Mórott volt), s amelyből annak idején Károly János Fejér vármegyé­ről szóló munkájában sok érdekes darabot közölt. Sok szeren­csét kívánunk Reissig Edének ahhoz, hogy munkája máso­dik részében ily szép és érdekes anyaggal lesz dolga. Ami már most az itt szóbanforgó kötetét illeti, meg kell mondanunk, hogy keresve, bizony találnánk benne egy­néhány hibát. Eltekintek a nyomdahibáktól; ezekből van egy pár, még akkor is, lia a könyv végén található „Javí­taudók"-at nem vesszük tekintetbe. A tárgyi hibák jórészt arra vezethetők vissza, hogy a eaerző nagyon is kizárólago­san fordítja figyelmét a magyar viszonyokra; amikor nem­zetközi kapcsolatokról van szó, bizony néha megcsúszik. Pél­dául a 96. lapon elmondja, hogy Róbert Károly az 1335-i vise­grádi békében elsimította Kázmér lengyel király s a lengyel­országi Jáno6-vitézek közti ellentéteket. Igen tévednék, ha itt helyesen nem a német lovagrendről lenne szó. Hogy a 116. la­pon említett Carnarino velencei „herceg" Marco Cornaro dogéval azonos-e, aki 1365 júliusától 1368 januárjáig uralko­dott, vagy utódjával, Andrea Contarinival, nem lévén kezem­nél a szerző által idézett forrás, nem tudom eldönteni. Car­narinonak azonban egészen bizonyosan nem hívták. Hogy velencei dolgoknál maradjunk, a 139—140. lapon szereplő Mon­cenigo (Moncenico) Tamás azonos Tommaso Mooenigo ad­mirálissal. A 145. lapon említett proved siore kétségtelenül provveditore akar lenni. Ilyen apróbb-nagyobb hibát össze­szedhetnék még többet. Mindezek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a könyv igen használható vezető a ma­gyar Johanniták történetén keresztül. Szabadjon azonban egy-két, inkább a lényegbe vágó ki­fogásomat megemlítenem. Az első az, hogy a szerző a magyar rendtartomány történetét, hogy· úgy mondjam nagyon is közelről nézi. így igen jól ismeri, s túlnyomó nagyrészben helyesen mondja el az egyes adatokat. Az egymás után el­mondott adatokból azonban nem mindig válik egyúttal tör­ténelem. A sok adat mellett nem vesszük ki mindig· az elő­adásból a lovagrend fejlődésének — vagy visszafejlődésének — lényeges vonásait. Oka részben az, hogy, amint mondtam, túlságos kizárólagossággal fordítva figyelmét a magyar rend­tartományra, nem illeszti be annak történetét a lovagrend általános történetébe, ami nélkül pedig sok dolog szinte ért­hetetlen, hogy egy példát mondjak, a római perjeli cím köriil különösen a XV. században ismételten felmerült viszályok. Századok, 1926 I—III fiizet 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom