Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Preussische Jahrbücher 211

214 TÖRTÉNETI IRODALOM. 214-zeti védegyletben, a Narodna Odbranaban egyesült fanatikusok dolgoznak. A délszlávok „Piemontja" felszabadította a fajtestvéreket a török uralom alól éa most a nagy küzdelem az északi „szörny": Ausztria ellen fordul. A nagyszerb programmból kiindulóan ismerteti Kern a Karagyorgyevics-dinasztiát támogató tiszti társaság által vezetett szerbség politikai lélekrajzát. Szembeállítja ezzel a horvátok külön és különb kultúráját és önálló politikai törekvéseit. De sem ez, sem a monarchia nagy kultúrmunkája Boszniában nem akadályozza meg a belgrádi központot, hogy egyesületei révén ki ne terjessze a tett propagandáját az egéez délszláv nyelvterületre. Ferenc Ferdinándot már 1906-ban kedvezőtlenül fogadták Raguzában. Az ó horvátbarát trialisztikus gondolatának megvalósítása halálos csapás lett volna a nagyszerb ideára. És ő 1914-ben éppen Kossovo évfordulóján tartotta bevonulását Sarajevóba a demonstráció jellegű hadgyakorlatok befejezéseül és aznap délelőtt már halott volt. Kern részletesen leírja a gyilkosság lefolyását, Belgrád örömét, valamint Dimitrievics Dragutin vezérkari ezredesnek, a „Fekete kéz" vezérének izgalmát. A szerbségnek ez a vezéralakja Sándor király meggyilkolása óta jelentős szerepet játszott; mint a vezérkar hírszerző osztályának főnöke, Tankoeics Voja kapitánnyal megalakította a tisztek titkos szövetségét. Mint a szerb mellékkormány feje, számos politikai gyilkosságot tervelt ki szerb és külföldi államférfiak és uralkodók ellen, míg végre 1917-ben maga is áldozatául esett a Sándor régens ellen tervezett merényletnek. 1914 májusában nála jelentkezett a két bosnyák ifjú, akik elhatározták Ferenc Ferdinánd megöletését, tervüket elfogadta, annak végrehajtásával megbízta, kitanította és a kragujeváci arzenálból fegyverekkel látta el őket. A „Fekete kéz" főbizottságának tanácsára állítólag visszavonta a megbízást, de a tettet megakadályozni már nem tudta, tehát közvetlen megteremtője volt a mai balkanizált Európának. Legfőbb vezetője és közvetlen följebbvaló azonban a pánszláv Hartwig, a belgrádi orosz konzul, helyesebben a cári helytartó volt, akinek Szaszonov már 1913-ban megírta, hogy „Szerbia igéretföldje a mai Ausztria-Magyarország területén fekszik". A háttérben azonban ott van Pasics, a ravasz diplomata, aki még az orosz pánszláv gondolatot is be tudja fogni az 1903-ban életrekelt nagyszerb idea szekerébe. A nagy entente kialakulása (1904—1907) közelebb vitte az eszmét a megvalósításhoz. 1908-ban a boszniai krízis idején a koronatanácsban háborúra szavaz, de a japán háborúban legyengült Oroszország nem támogathatja. Megalkotja Törökország felosztására a Balkán-szövetséget; az albán kérdésben megint a világháború szélére vezeti Európát, melytől csak az egyesült angol-német béketörekvések óvják meg, hasonlóképen 1914-ben a Montenegróval való egyesülés kérdésében. Az 1914 elején uralkodott háborús hangulat reményt nyújt, de a szerb kérdés napirendentartását veszélyeztetik a mindinkább felülkerekedő béketörekvések és ezért volt szükség az új Koszovóra. Június 18-án küldött ugyan egy titkos írású táviratot Jovanovics dr.-nak, a bécsi szerb követnek, hogy figyelmeztesse a bécsi kormányt a készülő eseményekre; ez a megbízást csak 21-én, a trónörökös útrakelése után teljesíti, de nem a külügyi hivatalnál, hanem Bilinski közös pénzügyminiszternél és akkor is csak éles lövésekről beszélt, melyek a hadgyakorlaton eshetnek. így tehát Pasics és a hivatalos Szerbia fedezhette magát, noha Belgrádban mindenki tudott a készülő eseményekről. A gyilkosság után a szerb kormány lojális nyilatkozatát a szerb sérelmeknek egész regiszterével kísérte és Pasics most már csak várta, hogy a bécsiek mit fognak tenni. — Bd. 198. Heft 1. Daniels, Ε.: Asqiiith. Grey und der Ursprung des Weltkrieges. D. Asquith-nek a háború eredetéről írt könyvére támaszkodva, illetőleg azt bírálva foglalkozik a