Századok – 1925-1926
Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Preussische Jahrbücher 211
TÖRTÉNETI IRODALOM. 215-háború előtti általános külpolitikai helyzettel és az angol kormány külpolitikájával. A németek török politikája Oroszországot ellenségükké tette éa ellentétük még jobban kiélesedik akkor, amikor az oroszok távol keleti törekvéseit a japánok elvágták és így az orosz politika visszatér a közel keleti (török) koncepcióhoz. Anglia számára, ahol a német „rizikó flottával" szemben pacifisták és imperialisták egyesültek tengeri hatalmának megvédésére, Oroszország kaphatóvá lett. A franciák is elhagyták a Ferryféle politika vonalát és még az oroszok előtt megkötötték az angolokkal az entente-ot, egyptomi érdekeiket elcserélve Marokkóért és az Elzász^ Lotharingiára való várományosságért. Az angolok 1906 óta újjászervezték a hadsereget, amit Grey a parlamenti bizottság előtt azzal indokol, hogy egy valószerű szárazföldi csoportosulás ellen irányul, amely Angliát kizárná és a tengeren 5 flottával állítaná szembe. A fegyverkezés tehát csak hatalmi szempontból történik, gazdaságpolitikai szempontok nem is jöttek szóba. Megállapítható, hogy Grey-t eszmei politikai szempontok vezették: az angolok nemzetközi terjeszkedési ösztöne és az angol demokrácia agresszív szelleme. Semmi sem tűnik föl annyira könyvében, mint az Ausztriával szemben érzett gyűlölet és igazságtalanság, éppúgy mint elődeinél : Gladstonenél és Palmerstonnál, habár Ausztriában a legcsekélyebb diszpozíció sem volt meg, hogy Angol érdekeket sértsen. A boszniai annexiót, mint nagy nemzetközi bűnt bélyegzi meg, mint a szomszédok és a szerbség ellen elkövetett árulást, míg a valóság az, hogy Ausztriának a Boszniára is aspiráló és ugyancsak az angol demokrata politikusok által mozgatott ifjútörök forradalom miatt kellett az annektálásra elhatároznia magát. Osztrák politikusok szerint ezzel semmi reális érdeket nem sértettek, a valóságban azonban felébresztették az angol demokrata-propagandista ösztönöket, lovat adtak az „atrocitás-emberek" alá. Asquith-nek, aki historikus módjára akarta vizsgálni a világháborút, felderítve annak okait és hatásait, nem lett volna szabad elhallgatnia, hogy Szerbia el akarta venni a monarchia délszláv területeit. Nem áll meg Asquith-nek az az állítása, hogy Oroszország érdekei mindig a legszorosabban fűződtek Szerbiához. Milán idején az osztrák érdekszférához tartozott és csak 1903 (királygyilkosság) óta lett szorosabb a szerb-orosz viszony, melyet Anglia sokáig nem akart elismerni. Csak az angol-orosz entente létrejöttekor ismerte föl az angol miniszterelnök Oroszországnak azt a szent kötelességét, hogy Szerbiáért háborút kezdjen. Asquith a balkánháborúkkal kapcsolatban nem látja tisztán, hogy a küzdő államokhoz vezető szálakat Bécsből vagy Szentpétervárról igazgatták-e, pedig tudhatná, hogy a szaturált Ausztria csak pacifista politikát űzhetett a Balkán felé. Asquith megállapítása szerint Anglia érdeke az osztrák-szerb konfliktusban egyenlő volt a semmivel, Anglia kormánya nagyrészt pacifistákból állott, ő maga Grey-vel együtt nem akart háborút, nem gondolták, hogy Németországot, mint gazdasági versenytársat katonailag legyőzhetik és hogy mindezek ellenére specifikusan orosz érdekért háborúba bonyolódtak, mutatja, hogy nem nagy államférfiak. Ennek bizonyítására mégegyszer összefoglalja az entente történetét, amelynek legfontosabb része az, hogy 1910-ben Edvárd király halála után, a vezetés az angolok kezéből az oroszokéba került. Az entente 1914-ben nagyon törékenynek mutatkozott az orosz-angol külpolitikai ellentét miatt (Perzsia, Svédország) és az esetlegee orosz-német szövetség veszélyeztette kontinentális politikáját. Azt a külpolitikai problémát tehát, hogy Oroszországot a béke érdekében rábírják Szerbia feláldozására és mégis megtartsák az ententeban, az angol politikusok nem tudták megoldani; az oroszoknak a kilépéssel való fenyegetése és belpolitikai zavaraik (írkérdés, a flotta további kiépítésével szemben való ellentállás)
