Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Preussische Jahrbücher 211

TÖRTÉNETI IRODALOM. 213-europäischen Kabinette 1871—1914." címen diplomáciai okmánygyüjtemény adatai alapján revízió alá veszi azt a közkeletű felfogást, hogy az új kurzus teljes szakítást jelentett a bismarcki külpolitikával. Megállapítja, hogy ha a hármasszövetségot kiegészítő „viszontbiztosítási szerződést" (Rückversicherungsvertrag) fel is mondották az oroszoknak, a németek szerződés hiányában is támogatták az orosz külpolitikai törekvéseket. A felkeltett bizalmatlanságot azonban nem lehetett ezekkel a tényekkel ellensúlyozni és megakadályozni az orosz-francia entente létrejöttét, hasonlóképen nem sikerült Angliának még mindig a „splendid isolation" alapján álló külpolitikáját a hármasszövetség számára megnyerni. Kétségtelen, hogy a német külpolitika elvesztette Caprivi, Marschall és Hohenlohe alatt a szilárd vezetést. Az új kurzust, amelyet éppen a világtörténelemnek egy rendkívül fontos fordulópontján indítottak meg: akkor amikor az európaikontinentális külpolitikai irányzat világpolitikaivá, imperialisztikussá válik, „cikk-cakk" kurzusnak is nevezték. Az orosz szimpátiákat még Ausztria-Magyarországgal szemben is érvényesítették: Marschall elutasítóan viselkedett Goluchovskinak (1895) erőteljesebb, tehát oroszellenes balkánpolitikája támogatása dolgában. Minthogy az osztrák-magyar diplomácia Anglia támogatását sem tudta megnyerni, nyilt kérdést intézett Németországhoz a „casus foederis" értelmezése dolgában Oroszországgal szemben. És a kérdés a hármas szövetség átmeneti válságához vezetett és az osztrák-magyar visszavonulással végződött, amennyiben meg kellett elégedni a szövetségnek német részről defenzív jellegűvé való nyilvánításával. Kétségtelen jele a szerző szerint a német békeszeretetnek, mert hiszen akkor sokkal kedvezőbb feltételek mellett mehetett volna bele egy a francia-orosz szövetség ellen irányított preventív háborúba. A minél kisebb orosz súrlódási felülettel terhelt hármasszövetség volt és maradt a német politika fellegvára, amelyre mind nagyobb meggyőződéssel vonult vissza. Pedig ekkor már mutatkoztak a hippokratesi vonások. Itália megegyezik Franciaországgal a tunisi kérdésben, Oroszország mind szorosabbra fűzi a francia barátságot, Anglia és Németország viszonya a Transvaal-kérdésből kifolyóan mindinkább elmérgesedik és így a német—osztrák-magyar szövetség jelentősége természietszereűn nyer jelentőségében, amit II. Vilmos egy kijelentése 1895 végén teljességében elismer. — Bd. 197. Heft 2. Bach August v.: Die englisch-russischen Verhandlungen von 1914 über den Abschluss einer Marinenkonvention. Poincaré kezdeményezésére, miután az angol-francia viszony a Németországgal való háború esetére már rendezve volt, az oroszok arra törekedtek, hogy Anglia támogatását biztosítsák maguknak a tengeren. Háború esetén ugyanis szükséges volt a gyenge orosz flottának egyrészt a keleti tengeren való tehermentesítése, másrészt az antanthaderők túlsúlyának biztosítása a Földközi-tengeren, az osztrákolasz flotta fölött, nemkülönben sízüksége volt Anglia hozzájárulására, hogy a földközitengeri angol kikötőket bázisul használhassa. Ennek az angol-orosz haditengerészeti konvenciónak a történetét mondja el részleteiben az író 1912-től 1914 júliusig, amikor is, ha nem is jött létre formálisan ez a konvenció, de a befejezésihez közeledett. — Bd. 197. H. 3. Kern, Fritz: Sarajewo. Die Geburtsstunde des Weltkrieges. 3 fejezetben ismerteti a világháború közvetlen előidéző momentumának, a sarajevói gyilkosságnak történelmi, politikai és néplélektani okait. Tárgya annál is érdekesebb, mert a „háborús bűnösség" kérdésének egyik legfontosabb részével foglalkozik, amelynek objektiv történelmi megvilágítása és leszögezése már ezért is nagy súllyal bír. Foglalkozik a Vidovdannak (Szt. Vid napjának) és Koszovonak (a Bigómezőnek) jelentőségével a szerb nemzet életében. Ezek szimbolizálják a bukást, de a fölemelkedést és az 1914-ben még el jövendőnek álmodott Nagv-Szerbiát is, amelynek megalkotásán a nem-