Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Lukinich Imre: Auer János Ferdinánd pozsonyi nemes polgárnak héttoronyi fogságában írt naplója 1664. Ism. m. 181

TÖRTÉNETI IRODALOM. 183-ország Törökkori Történetének Forrásai címen. Utóbbi kiadvány-sorozat első kötetéül veszi most az olvasó Auer Jánosnak török rabságáról írt naplóját Lukinich Imre szerkesztésében. Ε XVII. századi németnyelvű napló írója tekintélyes pozsonyi családból származott. Még csak 23 évies, midőn 1663 augusztus 7-én az elhibázott és szerencsétlen párkányi rajtaütési kísérletnél török fogságba kerül annak a felkelő csapatnak legnagyobb részével, melyet Pozsony városa és az északnyugati megyék állítottak fegyverbe. Innen kezdve tizenegy esztendőn át ette Auer János a török rabság keserű kenyerét. A vasvári béke alkalmával a foglyok kicserélésének kellett volna bekövetkeznie. Azonban naplóírónk hosszas diplomáciai huza-vona után csak 1674-ben nyeri vissza szabadságát. Szülővárosába magával viszi a Héttoronyban írt naplóját, melynek „Strenge Schiavitu" (Szigorú Rabság) címet adott. A kézirat később a pozsonyi ev. liceum könyvtárába került és Lukinich Imre Bél Mátyás tervét váltotta valóra, midőn e nagybecsű egykorú emléket a kutatás számára hozzáférhetővé tette. Évtizedes rabságának mindössze első félesztendejét írja le Auer naplójában. A fogságba jutástól a Konstantinápolyba érkezésig terjedő idő történetét. Az 1663—64-i török háború előzményeinek ismertetésével kezdődik ós a török főváros leírásával zárul munkája. Ez az időbeli aránytalanság nem véletlen műve·. Bizonyára érdekes megállapítanunk, hogy > írónk raboskodásának aránylag az volt a legelviselhetőbb része, amelyet a Héttoronyban töltött. A nagy börtönkomplexumnak egy emberséges tÖTÖk aga volt a kormányzója. De ettől el is tekintve a vár falai között aránylag elég szabadon mozgó velencei, francia, német, magyar és más nemzetiségű foglyok élete inkább az internáló-táborok lakóinak helyzetéhez hasonlítható. A testi nyomornál nagyobb lehetett a lelki depresszió s ezt igyekezett Auer írással elűzni. Az egyhangú, csupán a különböző nemzetiségű és természetű foglyok örökös villongásaitól és a szabadulás időnként felcsillanó reményétől élénkített napokról nyilván nem volt sok mondanivalója. Evvel szemben szinte hihetetlen és változatos borzalmak azok, melyeket Esztergom, Buda, Belgrád börtöneiben, vagy a dunai hajóúton átszenvednie kellett. Voltaképen nem mondhatjuk a törökökről, hogy szándékos kegyetlenséggel kínozták foglyaikat. Naplóírónk nem egy jószívű börtönőrre vagy katonára akad közöttük. Azonban fajuk keleti közönyössége és minden szervezést igénylő munkában való nehézkes ügyetlensége talán sehol sem járt oly szomorú következményekkel, mint a foglyokkal való bánásmódban. Mérhtetlen szennytől telt, férgektől nyüzsgő pinceodúkban vagy a bűzhödt levegőjű hajófenékben vannak összezsúfolva, hol a még ép, de éhségtől agyonkínzott fog-