Századok – 1923-1924

Értekezések - LEDERER EMMA: Régi magyar űrmértékek - 123

Régi magyar űrmértékek. (i. közlemény.) A gazdaság-történetnek, de főképen a magyar gazdaság­történetnek nincs egyetlen annyira elhanyagolt területe, mint a mértékeknek története. Pedig épp a gazdaságtörténeti kuta­tásokban igen gyakran van szükségünk, mint segítő eszközre, a régi mértékeknek pontos ismeretére. Tekintsük csak a gazdasági élet jelenségeinek egyik fokmérőjét, az áraknak történetét. Hogyan fogunk itt boldogulni a mértéktörténet nélkül1? De sok más esetben is, melyek közül példának csak a mezőgazdasági termelés történetét emelem ki, a mértéktör­ténet nélkül helyes eredményre sohasem juthatunk. Mindazok a német tudósok, akik ártörténeti tanulmá­nyokat végeztek, belátták a régi mértékek^ ismeretének fon­tos voltát. Luschin von Ebengreuth már 1874-ben hangoz­tatta,1 hogy legelső feladat a mértékek nagyságának és azok változásainak megismerése. A későbbi, ártörténettel foglalkozó művek már kétségen felül állónak tartották, hogy a mértékek története igen lénye, ges tényező, mégis igen gyakran egyszerűen úgy vélték meg­oldani ezt a kérdést, — a mértékek állítólagos konzervativ mivoltára támaszkodva —, hogy a XVII—XVIII. századi, sőt közvetlenül a méterrendszer behozatala előtt keletkezett mércék alapján, nyugodtan visszakövetkeztethetünk a közép­kori mértékviszonyokra és viszont a XVI. századi vagy korábbi mércék alapján számíthatjuk a XVIII. századi mértékeket is. így a XVI. és XVII. századi árforradalom legkiválóbb ismerője Georg Wiebe, szerint a XVI. századból vagy előző időből származó mércék alapján bátran számíthatunk XVII. vagy XVIII. századi mértékeket is.2 Hasonló nézetnek ad kifejezést Lamprecht is,3 mikor hangoztatja, hogy a XVI. század óta a mértékekben változás nem igen történt. 1 Luschin von Ebengreuth: Vorschläge und Erfordnisse für eine Ge­schichte der Preise in Österreich. Wien, 1874. 3. 1. 2 G. Wiebe: Zur Geschichte der Preisrevolution im XVI. und XVII. Jahrhundert. Leipzig, 1895. 70. 1. „Die aus dem XVI. Jahrhundert und häufig noch aus früherer Zeit auf den Rathäusern aufbewahrten Normal­masse blieben als solche bis in unser Jahrhundert in Geltung." 8 Karl Lamprecht: Deutsches Wirtschaftsleben im Mittelalter. Leipzig, 1885. Bd. II. 496. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom