Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

A REFORMKOR NEMZEDÉKE. 75 stb. nem képesek e felfogás alól szabadulni, az 1825 előtti kor csak sötét háttérnek szükséges Széchenyi ragyogó pályájához. Ügy, hogy Görög Imre kis tanulmányában (A nemzeti reformkorszak előzményeiről. Békefi-emlékkönyv. 389—404. 1.) valósággal fölfedezi, hogy 1825 előtt, Széchenyi előtt is, voltak nálunk bizonyos komoly, ha szerény keretek között is mozgó gyakorlati gazdasági törekvések s így ez a kor mégsem oly sivár. De azért, noha Skerlecz munkájának fordításával közkézre jut az 1792/3-as bizottság közgazdasági műve vagy ugyancsak megjelenik nyomtatásban az 1843-i büntetőjogi javaslat, a két évszám mégsem nyer kapcsolatot. Az előbbinek kiadója nem megy át 1825-ön, az utóbbié, noha 1792/3-at is ismeri, nem vonja le az önként adódó konzekvenciákat, aminek okául csak a részleteken való fölülemelkedésre nem is törekvő akaratot tudjuk elképzelni. Csupán a budapesti egyetem művelődéstörténeti seminariuma foglalkozott az 1918/9. tanév két szemeszterén át „A reformkorszak gazdasági úttörői" című gyakorlatokban Skerlecz, Szapáry, Batthyány Vince, Vedres István, Wersák könyveinek olvasásával kapcsolatban a Széchenyi műveiben is előforduló közgazdasági eszmék eredetének vizsgálgatásával. Csak kuriózumképen említjük meg, hogy Szekfű, aki utolsónak írt az egész magyar nemzet fejlődését vizsgáló összefoglaló munkát, „A magyar állam életrajzáéban az 1825 előtti kornak s így Széchenyi föllépése körülményeinek megrajzolásánál is teljesen a régi hagyományos felfogás szellemében járt el. Így a „Három nemzedékében a reformkor kritikai vizsgálata nem is hozhatott más eredményt, mint az 1848 előtti liberális éra nimbuszának széttörését. S a következtetést, amit Szekfű, gondolatsorának utolsó tagjánál hirtelen megállva, nem állapított meg, hogy t. i. melyik hát az a kor, amelyhez képest a nemzet hanyatlott, egyik bírálója le is vonta, amikor a szatmári békétől II. József föllépéséig terjedő periódust állította oda, mint a nemzet fénykorát (Katholikus Szemle. 1921. évf. 196.1.). Hosszúra nyúlt vázlatos áttekintésünk régi methodikai szabály helyességét igazolja: Mivel a történetíró kezét mindig megköti az anyag, amelyből előadása fölépítéséhez a köveket kell összeszednie, az értékes forrásanyag föl nem ismerése és föl nem használása következtében a logikai törvények alapján megkonstruált előadás lehetetlen eredményeket fog megállapítani s így a magyar történetírás előtt is követendő axióma gyanánt kell lebegnie, hogy ne az „érdekes" vagy „szenzációs" anyagot kutassa, hanem az értékeset használja föl. Mályusz Elemér.