Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

74 MÂLYUSZ ELEMÉR. den termékével kapcsolatban kimutassuk. Csak egy-két. a visszafejlődés mértékére jellemző példát óhajtunk fölemlíteni. Marczali Henrik megírván két kötetben az 1790/1Л országgyűlés történetét, az olyannyira fontos bizottságok megválasztásáról, kiküldéséről sehol sem emlékezik meg, pedig az országgyűlésnek ez mégis fontosabb és következményeiben sokkal kihatóbb fontosságú mozzanata volt, mint a híres X. törvénycikk. Összefoglaló munkájában ugyanígy jár el (a millenáris történelem VIII. kötetében) s így nem csoda, ha a francia háborúk koráról, amelyet mi a nemzetnek a reformok iránti heroikus küzdelmének tartunk, azt állítja (565. 1.), hogy ekkor teljesen háttérbe szorulnak az összes belügyi kérdések s ez az emberöltő a magyar alkotmány megcsontosodásának kora, mert most uralkodó és nemzet egyaránt a teljes megállapodást akarja. Wertheimer Ede évtizedeken át fáradozott a napoleoni kor felkutatásán. S mily nagy a különbség közte és Horváth között! Az utóbbi még 1847-ben megírja az 1802-i országgyűlés történetét (a Bajza szerkesztette Ellenőr-ben) s előadásából világos, tiszta képet nyerünk a reform-munkálatok miatt a nemzet és a bécsi udvar között folyó harcról. Wertheimer (Ausztria és Magyarország a XIX. század első tizedében. I. k. 188—209. 1.) szintén elmondja az országgyűlés történetét: elbeszéli a hadkiegészítést, felsorakoztatja a titkos levéltárakból származó jelentéseket, érdekes följegyzéseket, de a tulajdonképeni fontos dologról, amely miatt harc folyt, a regnicolaris deputatiók munkálatairól, sehol egyetlenegy szóval sem emlékezik meg. így elsorvadt az élet a többi történeti műben is, amelyek új adatok keresése közben belevesztek a részletekbe. Vagy szó sincs már bennük az 1792/3-as munkálatokról, vagy pedig írnak róluk közvetlen tanulmányozás nélkül, mint Beöthy Ákos ismert nagy publicisztikai munkájában, akinél jellemzően a bizottságok már mint 1791-ben működők szerepelnek. Egyetlen gondolkozó, hozzá nem is céhbeli historikus — ma a szellemtörténet kutatójának volna nevezhető —, Concha Győző adott helyes és átgondolt jellemzést a munkálatokról, bár a kor röpiratirodalma mellett értéküket kissé kevésre becsüli, hangsúlyozza azonban konzervativan reformátori jellegüket. (A kilencvenes évek reformeszméi és előzményeik. 1885. 65. skk. 1.) Ezzel szemben az 1825-tel kezdődő korszak feldolgozói annál szabadabban építik föl lelkesedő előadásukat. Érthetetlen, megfejthetetlen dolgokra bukkannak, de ez nem zavarja őket. Vita folyik Széchenyiről és Kossuthról pro et contra, buzgón keresik Széchenyi nagyságának kulcsát, de mindezt teszik anélkül, hogy az 1825 előtti korral való kapcsolatot érdemesnek tartanák kutatni. Az olvasó fölment bennünket az alól. hogy példákat említsünk. Különben az a fölfogás, hogy 1825-tel új, az előbbivel kapcsolatban sem levő élet kezdődik, szankcionálást nyer Grünwald két híres munkájával. Ö a „Régi Magyarország" gyűjtőneve alá az 1711— 1825. korszakot foglalva, mint egy áradat végleg elsöpri a XVIII. század utolsó évtizedének a köztudatban még megmaradt jelentőségét. Az elsorvadt, semmi fontossággal nem bíró 1790—1825-i és a túlságosan ragyogó 1825—1848-i korszak részlettanulmányai és nagy könyvei, a Széchenyi-életrajzok