Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

A REFORMKOR NEMZEDÉKE. 37 és 3. törvénycikkben feltétel nélkül le is vonta, az ősiség és a kincstárnak ezzel kapcsolatos jövedelmeinek meg­szüntetését mondva ki, addig az 1792/3-as munkálat meg­állott az első lépés után s egy váltótörvénykönyvet dol­gozván ki a hitel emelésére, továbbra is érvényben hagyta az ősiségét.1 Mindkét programm kimondta a törvény­előtti egyenlőséget,2 Széchenyi szavai szerint ezzel adván Hunnia minden lakójának polgári létet (5. tc.), de már az összes többi, a magánjog körébe vágó rendelkezések­nél túllépte Széchenyi azt a határt, ameddig az 1792/3-as munkálatok elmentek. A 4. csupán permissziv jellegű törvénycikkel megengedte, hogy a jobbágyok is szerez­hessenek oly birtokot, amely után nem kötelesek a földes­úrnak szolgálatot teljesíteni, a 6.-kal, hogy a jobbágyo­kat ne a hivatalból kirendelt megyei ügyész, hanem a három évenkint községenkint, tehát nem személyesen, hanem közvetve választott ügyvéd védhesse, megszün­tette a nemesek vámmentességét (8. tc.) s a liberalizmus gazdasági doktrínáinak megfelelően kimondotta az ipar és kereskedelem szabadságát a monopóliumok, céhek és maximálások megszüntetésével. Mindezen rendelkezések­kel szemben az 1792/3-as munkálatok fenntartották a Tripartitum jogszabályait3 s Széchenyi csak egyetlenegy pontban maradt hátrább a másik programmnal. Neveze­tesen ez az országgyűlések költségeit teljesen a nemesség vállaira helyezte,4 míg Széchenyi a nemességgel e teher­ből csak aránylagos részt akart vállaltatni. Teljes az összhang a két programm között a három közjogi ren­delkezésnél (10—12. tc.): Magyarországon csak magyar­nyelvű törvény, parancs és ítélet lehet kötelező erejű, az uralkodó csak a helytartótanács útján rendelkezhet a törvényhatóságokkal s végül: a nyilvánosságot nem lehet kizárni sem törvényszéki tárgyalásról, sem semmiféle más tanácskozásról.5 1 Codex cambio — mercantilis pro regno Hungáriáé partibusque eidern adnexis in très partes divisus per regni­colarem iuridicam deputationem articulo 67/1791. ordinatam elaboratus. — Acta deputationis urbarialis. I. k. Proiectum articuli IX. 2 Fayer i. m. III. к. 489. skk. 1. XI. 3 Acta deputationis urbarialis I. k. Proiectum art. II. és X. — Br. Skerlecz Miklós művei. (Kiadja Berényi Pál.) Budapest. 1914. 297, 301. 1. — Acta deputationis politicae. I. k. 367 és 80. skk. 1. 4 U. а. I. k. 179. 1. 5 U. a. 152, 413, 379, 247. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom