Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

A REFORMKOR NEMZEDÉKE. 31 míg végre azután többet alkalmuk sem adódott arra, hogy kérelmükkel országgyűlésen léphessenek fel. E korszak valamennyi országgyűlése, amelyekről nem is emlékeztünk meg, a, kormány hasonló, szinte már érthetetlen eljárására szolgáltat anyagot és bizonyítéko­kat, amikor, a napoleoni háborúk alatt, a jakobinizmus üres fantóm lett. Kétségbevonhatatlan, hogy a nemzet minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a korszerű refor­mokat megvalósítsa s nem várta kényelmesen a békét, hanem minden kissé nyugodtabb percet felhasznált, hogy végre-valahára tegyen valamit. Ferenc kormány­rendszere azonban nem akarta a békés reformok meg­valósulását lehetővé tenni, nem akarta Magyarország boldogulását.1 Maga Ferenc császár annyira ment, hogy valamelyik országgyűlés alkalmával (még a XIX. század első tizedében) József nádornak egy bizalmas levelében azt az utasítást adta, hogy az országgyűlést úgy kell vezetni, hogy az inkább a gravameneket vegye elő, mint a reformmunkálatokat.2 Érthető, hogy ezzel a makacs­sággal, reakciós felfogással szemben folytathatott a nem­zet saját haladása érdekében heroikus küzdelmet, de a 1 Milyen indokok vezették a kormányférfiakat, amidőn a munkálatoknak szőnyegrekerülését lehetetlenné tették, még a jövő történetírás — hozzátehetjük: sürgős — feladata. Tör­ténetírásunk nagy mulasztást követett el, midőn e munkála­tokat s az értük vívott harcot nem részesítette kellő méltány­latban. Csak részben mentheti az a körülmény, hogy Ferenc császár korának bizalmas aktáihoz eddig nem lehetett hozzá­férni, mert a magyar udvari kancellária és a Staatsrat iratai, hol a kormányférfiak a munkálatokat kötetszámra menő óriási votumokkal látták el, melyek azok sorsát eldöntötték, eddig is történettudósaink rendelkezésére állottak. Semmi sem jellemzőbb az 1795—1848. korszakra, mint ezek a vélemé­nyek, a reakció térhódításának határkövei, amelyeket ugyan­azon munkáról írtak a vezető államférfiak Ferenc uralma, majd a reformkorszak alatt. Ma, amikor már minden ható­ságnak minden aktája, még a legbizalmasabb is, rendelkezé­sünkre áll, s végigkísérhető a legapróbb részletekig minden reformkérdés élete (pl. ősiség, jobbágyfelszabadítás, helye­sebben úrbériség, közteherviselés stb.), mely 1848-ban egy­szerre megvalósult, ennek a munkának elvégzése eminens kötelesség is. Történelmünk óriási caesuráját, 1848-at, s ennek következtében jelen sorsunkat is csak akkor fogjuk igazán megérteni. 2 E sorok írója már nem emlékszik, hogy Ferenc császár melyik országgyűléssel kapcsolatban írt ily értelemben a nádornak. József nádornak a közel jövőben megjelenő iratai azonban rövidesen megadják erre is a feleletet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom