Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

30 MÂLYUSZ ELEMÉR. Az 1792/3-i kereskedelmi bizottság munkálata, Skerlecz Miklós műve, kiváló alkotás volt, de keresztülvitele nehézségekbe ütközött volna, mert nem volt tekintettel Magyarországnak a monarchiában elfoglalt tényleges helyzetére. Az országgyűlés által választott új bizottság, meghallgatva a nagyobb városok kereskedőtestületeinek véleményét, minden késedelem nélkül elkészítette munkálatát s azt az országgyűlés elé is terjesztette. „Nem abból indult ki, mi illeti meg jogszerűleg az országot, hogyan kellene annak mint egészen független államnak vezérleni kereskedelmi politikáját, hanem mit enged keresztülvinni az ország kapcsolata Ausztriával, miket lehet a fennforgó körülmények közt javítani anélkül, hogy azokból a német-szláv tartományokra bármi kár haramoljék."1 E nyugodt, megfontolt javaslatra, amelynél mérsékeltebben Széchenyi sem dolgozhatott volna, csak az országgyűlés végén válaszolt a kormány, a közlekedési eszközök javítását és országos pénztár felállítását javasolva, amikor már nem volt idő megvalósításukra. A nemzet tisztában volt azzal, mily végtelenül fontos, hogy a reformok életbe lépjenek. Az 1807-i országgyűlés ezt a következő szavakkal fejezte ki: „Eddig mindenha azt vitattuk, hogy azokat múlhatatlanul létre kell hozni, hogy menthetetlenül örvénybe ne sodortassék az ország." Bizonyára eszélyesebb és talán célravezetőbb is lett volna nem ragaszkodni oly mereven a munkálatokhoz, amint tényleg tették, de eljárásuk tökéletesen érthető. Az 1792/3-i bizottságok munkája egységes elgondolás alapján épült fel, a legkiválóbb hazafiak dolgoztak rajta, s így nem csoda, ha a munkában kimerült nemzeti géniusz elernyedten minden változást, jobbulást ennek tárgyalásától és megvalósulásától várt. Az 1807-i országgyűlésen megjelent követeknek is kötelességükké tették a megyék, hogy tárgyalják a reformmunkákat. Amint azonban az újonc és adó megajánltatott, a kormány minden más tárgyat a következőre halasztva, bezárta az országgyűlést. A rendek körében természetesen nagy az elkeseredés, de hiába minden kérésük, hogy az országgyűlés tartama hosszabbíttassék meg a munkálatok tárgyaihatása végett. Ugyanez ismétlődött meg az 1811/2-i országgyűlés befejezésekor is, 1 Horváth M. i. m. VIII. k., 237. 1.