Századok – 1923-1924
Értekezések - KLEBELSBERG KUNÓ GRÓF: Elnöki megnyitó (1923.) 225
ei.nöki megnyitó beszéd. 227 nak centenáriumát Kölcsey csonka vármegyéjének székhelyén, Mátészalkán és a költő sírjánál, Csekén, a nyár elején megültük s ez alkalommal Szatmár vármegyével elhatároztuk, hogy Kölcsey országgyűlési naplójából, beszédeiből és egyéb politikai, vagyis általános és nem szorosan irodalomtörténeti jelentőségű műveiből, mint történeti kútfőkből és mint a magyar politikai gondolkozásnak rendkívül becses emlékeiből kritikai kiadást rendezünk. Nem vagyok barátja az olyan ünnepeknek, melyek csupán beszédekben merülnek ki, s az ily ünnepek főcélját abban látom, hogy lelkesítő hatásuk alkotásokra: áldozatkészségre, irodalmi és tudományos tettekre serkent. A mátészalkai nap ilyen termékeny centenárium volt. De csak a küszöbön álló esztendő választ el bennünket egy másik, még jelentősebb centenáriumtól, Széchenyi 1825-i föllépésének százéves fordulójától. Azok, akik a korszakok elejét és végét konkrét tényekhez szeretik hozzáfűzni, a reform-kor kezdetét Széchenyi nagyszerű adományában látják, mellyel megvetette Akadémiánk alapját. Mily jellemző, hogy ugyanebben az évben adta ki Vörösmarty a honfoglalás korának hőskölteményét: a Zalán futását. Palma, Pray, Katona, a XVIII. század nagy historikusai föltárták nemzeti multunk főbb forrásait s azokat latin műveikben összefoglalták, nagyjából feldolgozták. A XIX. század elején Virág magyar, Fessier pedig német művében átírta, feldolgozta a gazdag anyagot s így azt szélesebb köröknek is hozzáférhetővé tette. Az így feltáruló nagyszerű nemzeti mult szinte .elemi erővel inspirálta költőinket. Innen van az, hogy fejlődő epikánk és drámánk történeti tárgyakat választott s hazafias líránk is ezekből táplálkozott. A nemzet múltjának költői által tolmácsolt nagyságából merítette az erőt az akkori jelen küzdelmeihez s a reményt a jövőbe. De míg a költőket inkább a mult vonzotta, abba tekintettek vissza s Vörösmarty 1823-tól 1825-ig csengő hexameterjeivel valósággal megzenésí-15*