Századok – 1923-1924
Értekezések - KLEBELSBERG KUNÓ GRÓF: Elnöki megnyitó (1923.) 225
228 i)r. gr. klebei.sberg kunó. tette Anonymust, addig Széchenyi, a reformer, a jövő felé orientálta a nemzetet s tettre buzdított. És valójában a tett emberének centenáriumát méltóképen csak tettel ünnepelhetjük meg, mire már jó előre felkészült Társulatunk. Még 1921-ben megindítottuk „Gróf Széchenyi István összes munkái"-n&k kiadását, amiből eddig csak 2 kötet látott még napvilágot. Széchenyi naplói teljes kiadásának I. kötetét azonban már szedik, úgyszintén Blickjének kritikai kiadását is; levelezésének I. kötete és a Kelet Népe pedig legközelebb nyomdába kerül. Remélem, hogy a centenáris év végére a 20 kötetre tervezett nagy jubiláris kiadás 8 kötetét a nemzet kezébe adhatja Társulatunk. Széchenyi kezdését követni fogják a reform-kor többi nagy eseményeinek emlékünnepei. Lassankint megtelt a közélet tehetségekkel. Egymásután fölléptek a vezetők: Wesselényi, a két Dessewffy, Deák, Kossuth, Batthyány, Eötvös, Kemény, eredeti, érdekes, értékes, tartalmas egyéniségek, kik bekapcsolták nemzetüket az európai nagy eszmeáramlatokba s mégsem mosták el különös sajátosságait. Jöttek az alkotások: reformok és intézmények, melyek Magyarországot teljesen európai színvonalra emelték s azon megtartották. Embereknek és alkotásoknak különös varázst kölcsönöz, hogy alapjában hatalmas művelődési vágy mozgatott mindent. Sokáig, szinte a forradalom előestéjéig gátat tudtak vetni annak, hogy a sivár politizálás elnyomja a kulturális mozzanatokat, mert az volt a meggyőződésük, hogy csak a „kipallérozott", a műveltség által fajsúlyában megnövekedett nemzet találtatik majd súlyosnak, ha a világtörténelem mérlegén megméretik. Reform-korunk igazi belső tartalma művelődési s éppen ezért mindazok a centenáris ünnepek, melyek a közelebbi jövőben egymást fogják érni, megannyi alkalom lesznek arra, hogy megmutassuk a világnak, mily értékes, becsületes munkása ez az igazságtalanul meggyötört kis nemzet az emberiségnek. De mégis a reform-kor emlékünnepei iga-