Századok – 1923-1924

Értekezések - HORVÁTH DETRE: Szilárdi János és Siralmas Krónikája 94

SZALARDI JANOS ÉS SIRALMAS KRÓNIKAJA. 101 Ez már nagy teher volt a „megnyomorodott" Szalárdinak és sok nyugtalanságot, bosszúságot okozott neki, amint leveleiben panaszolja.1 Űj hivatalaiban nem találta fel magát olyan jól, mint az előzőkben. Igaz, hogy 1664-ben még mindig őre volt a gyulafehérvári levéltárnak2

és ebben az időben még a kolozsmonostori levéltárnak is,3

de már egyre fogyott ereje és kedve, az újabb hivatalok meg nem igen engedtek neki időt arra, hogy levéltári kedvteléseinek élhessen. Az élet gondjai is nagyon elővették. Szomorú és sanyarú sors várt reá. Bármennyire küzdött, vitézkedett a váradi ostrom idején, a nyomort el nem kerülhette. Váraddal elvesztette földjeit és házát, „a káptalan- és fizetőmesterség pedig alacsony hivatalocska", mely után búza, bor (conventio) és 100 forint pénzfizetése van, de időközben ezt is leszállították.4

Ezért kénytelen búzabeli segítségért, borsóért, kölesért és sajtért könyörögni5 a jó embereknél, de meg azért is, hogy „salariumocskáját" sem szolgáltatják ki rendesen. Leveleit állandóan telesírja panasszal és egyedül az Úristen végzésében talál megnyugvást. Legtöbbször Telekihez ír — a Szalárdi irányában jólelkű és tehetős főúrhoz, I. Apafi Mihály miniszteréhez, követéhez —, hogy segítsen rajta valamit. Erősen ígéri: mind a hárman igyekszünk megszolgálni jóságát.6 Nyomorúságát és aggodalmát csak nagyobbította az a tudat, hogy szeretett feleségének és gyermekének nem tudja megadni a szükségest sem és nyugtalanította az a gondolat, hogy mi lesz velük, ha ő meg talál halni. „Nekem, Uram — írja Telekihez —, egy talpalattnyi földem, residentiám a hazában nem lévén, halomásom történvén, szegény feleségemnek, neveletlen gyermekemnek idegenek falai alatt való maradása gyakori szomorúságot indít elmémben."7

írogat tehát folyton, hol ennek, hol annak, hogy a fejedelemnél valami donatiót eszközöl-1 Kemény: Űj M. M. 1855, I. 245—6. 2 U. o. 240. 3 Koncz: írod. K. 1899. 342. 4 U. o. 217, 220, 223-4, 342. 5 U. o. 94—5. 6 U. o. 211, 217, 219. Szilágyi: A magyar nemzete tört. VII. 340. 342. Teleki később 1678-ban az erdélyi és bujdosó sereg vezére lett. 7 Koncz: írod. K. 1899. 219—21.