Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Ballagi Aladár: XII. Károly és a svédek átvonulása Magyarországon 1709–1715. Ism. Gárdonyi Albert 588

történeti irodalom. 589 czárral összeköttetésben állott. így járt egyéb terveivel is, melyek mindegyike óriási horderejű volt s Európa nemzetközi viszonyaiba mélyen belenyúlt. Közben a török szultán is megelégelte a nyug­talan és tettvágyó vendéget, a ki oktalan háborúkba sodorta. Felmondta tehát a vendégbarátságot s mindenáron azon volt, hogy birodalma területéről eltávolítsa, vagy legalább is tétlenségre kényszerítse. Közben úgy alakultak a nemzetközi viszonyok, h'ogy a bécsi udvar számára kívánatossá lett a svéd király hazatérése s fel­ajánlotta közreműködését. Minthogy a svédek is sürgették a király visszatérését, kénytelen volt a felajánlott megoldást elfo­gadni s elejtve nagy terveit Magyarországon keresztül teljes csend­ben haza térni. Ugyanazon az úton vonultak haza XII. Károly svéd katonái is, de nem a király vezetése alatt, hanem kisebb csapatokra oszolva, a mint azt a bécsi hatalmasok jónak látták. Érdekesen állítja be Ballagi az utóbbi terv feímerülését, a császár és svéd király közötti ellentéteket s végül a megoldást, az incognitóban történt »gyorslovaglást«. A svéd katonák át­vonulását ismét színessé teszik azok a részletek, melyeket a magyarországi közgazdasági viszonyok, nevezetesen a hadsereg ellátásának leírásával nyújt. A munka széleskörű forrástanulmányok alapján mélyre­ható kritikával van megírva s kétségtelen, hogy nem csupán a magyar, de a külföldi szakirodalomban is méltánylásra fog találni. Egyetlen fogyatkozása, hogy Ballagi írás közben is lelkiismere­tes tanár marad, a ki mindent meg akar magyarázni. Ennek eredménye, hogy olyan terjedelmes kitéréseket (naptárról, pos­táról stb.) sző előadásába, melyek a munka oeconomiájának rovására esnek. Ε kitcrcsek nincsenek tanulságok nélkül, de a mit előadás közben részletesen el lehet s néha el is kell mondani, azt írásnál gyakran a lényegre kell reducálni s tanácsosabb jegyzetbe tenni. Nagy érdeme a munkának a tárgyilagosság, melylyel XII. Károly egyéniségét és tervek ismerteti. A történetíró egyik leg­fontosabb kelléke kétségtelenül a tárgyilagosság, e nélkül lehe­tetlen történelmi problémát sikeresen feldolgozni ; bizonyos azonban, hogy a rokon- vagy ellenszenvet sokszor nehéz elnyomni s ilyen a jelen eset is, mikor egy kellemetlen helyzetbe jutott s tettvágyó királyról van szó. Ballagi egy pillanatra sem feledkezik meg történetírói kötelességeiről s nem pályázik olcsó babérokra. A munkához csatolt terjedelmes okmánytár tanúságot tesz Ballagi kutatásainak alaposságáról, a kissé túlhosszúra szabott név- és tárgymutató pedig a könyv használhatóságát van hivatva előmozdítani. Gárdonyi Albert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom