Századok – 1919-1920
Értekezések - DIVÉKY ADORJÁN: Ujabb elmélet az 1494. évi lőcsei fejedelmi congressusról 371
UJABB ELMÉLET AZ i494. ÉVI LŐCSEI FEJED. KONGRESSZUSRÓL. 375 Miksa ellen irányulhatott, ki a nürnberg-brandenburgi viszályban Frigyes ellenségeinek pártján állott. Miksa azonban nemcsak Frigyesre nézve volt veszedelmes, hanem Ulászlóra is, mert Magyarország trónjára áhitozott. Nagy hadjáratot tervezett a török ellen, hogy a nyugati és keletrómai császári koronát egyesítse fején. 1493 május havában békét kötött Senlisben Francziaországgal, hogy egész erejét és figyelmét keletre fordíthassa. A következő hónapban két követet küldött Ulászlóhoz azzal az ajánlattal, hogy vegye nőül leányát, Margitot. A házasság után Ulászló, mint a római szent birodalom, az osztrák örökös tartományok és Burgundia kormányzója Nürnbergbe vagy Augsburgba tenné át székhelyét, Magyarország kormányzását meg Miksának mint felebbvalójának engedné át. Miksa meghagyta követének, hogy előbb Bakócs Tamással, mint kanczellárral beszélje meg titokban a kérdést és csak akkor forduljon a királyhoz, ha Bakócs ezt helyesli. Kedvező eredmény esetében Bakócs 20 ezer rajnai forint j utalmat kapna s azonkívül gazdag püspökséget Németországban vagy az örökös tartományokban. Miksa biztosította Bakócsot, hogy teljes bizalommal van iránta s hogy kegyét még más módon is ki fogja mutatni.1 Midőn Miksa követsége Budára érkezett s tárgyalni kezdett a titkos tervet illetőleg, a hangulat nem volt kedvező Miksa irányában. A török elleni közös hadjáratba ugyan beleegyeztek volna, de nem akarták átengedni Miksának a vezető szerepet, melyet a magyar királynak akartak fenntartani. Csak később egyeztek bele azon feltétel alatt, hogy közös lesz a fővezérlet. Miksa terve veszedelmes volt a Jagellókra nézve, mert elvesztették volna a magyar trónt, melyhez pedig nagyon ragaszkodtak. E kérdés kapcsolatban a felajánlott házassággal oly elsőrendű és életbevágó kérdés volt a Jagellókra nézve, hogy azt okvetlenül személyesen kellett megbeszélniök. Az egykorú forrásokból tudjuk, hogy a lőcsei összejövetel elsősorban családi összejövetel volt, tehát igen nagy a valószínűség, hogy a fönti kérdésről volt szó. Ezenkívül tekintetbe kell vennünk még azt is, hogy Ulászló helyzete magában az országban sem volt biztos, mert 1 Bécsi áll. levéltár. »Maximiiiana.« Az irat czíme : »Die andere geheime Instruktion allein zu handeln mit dem Bisthom zu Erlach, des Kungreich Hungern obersten Kanzler durch Florian W. v. W.