Századok – 1919-1920

Értekezések - DIVÉKY ADORJÁN: Ujabb elmélet az 1494. évi lőcsei fejedelmi congressusról 371

376 DIVÉKY ADORJÁN. a király uralkodásával elégedetlen köznemesség Szapolyai István vezetése alatt erős ellenzéket alkotott. Az 1493. évi országgyűlésen kíméletlen támadásoknak volt kitéve Ulászló s tartania kellett tőle, hogy elveszti trónját. Ez a körülmény, mint Bonfini megjegyzi, arra késztette a királyt, hogy testvéreivel találkozzék s titkos követek útján megállapítsa a találkozás idejét. E szerint tehát a találkozás kezdeményezése Ulászlótól indult ki s a magyar viszonyokban s a magyar trón kérdésében kell keresni a Jagellók lőcsei összejövetelének indító okát. Ulászló trónja két oldalról volt aláaknázva, egyrészt Miksa részéről, másrészt a hatalmas Szapolyai részéről, ki az elége­detlen nemesség élén állott. Ez utóbbi veszedelem ellen való védekezés valószínűségét megerősíti az is, hogy Ulászló már 1492-ben szoros szövetséget kötött testvérével János Alberttel s a titkos pontokban kötelezték egymást, hogy kölcsönösen fogják egymást támo­gatni lázadó alattvalóik ellen. Ügy látszik azonban, hogy ezen okon kívül, főleg a Miksától való félelem volt legfőbb indító oka annak, hogy a Jagelló testvérek Lőcsén találkoztak. Élénk világot vet Ulászló és Miksa viszonyára az a levél, melyet János Albert testvérének Sándor litván nagyfejede­lemnek irt 1493 november 13-ikán. A lengyel király e levelében biztatja testvérét, hogy minél előbb vegye nőül III. Iván moszkvai fejedelem leányát, hogy ezáltal biztosítsák keleten a békét. Hogy testvérét meggyőzze, vázolja levelében bátyjának bizonytalan és szerencsétlen helyzetét Magyarországon. Sokat emlegeti a török szultán hatalmának folytonos növekedését a keresztény uralkodók hamis, irigy és intrikus magatartása következtében s végül sajnálkozva említi, hogy bátyjuk meg van fosztva minden hatalomtól, számos sikertelenség érte őt s szegénységben élve bizonytalan helyzetben van. Nyugtalankodik miatta nemcsak a török veszedelem miatt, hanem Miksa viselkedése miatt is, ki katonaságot gyűjt s azt a magyar határ közelében összpontosítja, mintha a török ellen akarna segítséget adni, de tart tőle, hogy alkalomadtán Ulászló ellen fogja azt felhasználni s megfosztja őt trónjától. Nincs kizárva, — írja tovább — hogy Miksa, a milyen ravasz, igyekezni fog minden oldalról nehézségeket támasztani s ellenök uszítani az oroszt, az oláhot, a tatárokat és a poroszo­kat, csakhogy ne segíthessék bátyjukat, a magyar királyt. János Albert ez okból azt tanácsolja Sándornak, hogy biztosítsa magát a moszkvai nagyfejedelemmel szemben

Next

/
Oldalképek
Tartalom