Századok – 1919-1920

Értekezések - REISZIG EDE: A magyarországi János-lovagok a XVI. században 321

elnöki megnyitó beszéd. 337 doskodtak volna arról, hogy válogatott, arra hivatott ifjak nagy számmal külföldi főiskolákra mehettek volna. Ha meggondoljuk, hogy a XVI. században legalább is 3000 magyar ifjú járt külföldi főiskolákon, hogy már ebben a korban főpapok, főúri nemzetségek, mint a Révaiak, Thurzók, Illésházyak, városok, mint Bártfa, Lőcse, Selmecz alapítványok útján gondoskodtak a külföldi iskoláztatás előmozdításáról, akkor szégyenkezve kell megállapítanunk, hogy korunkban ezen a téren is aránylag kevés és rendszertelenül történt. Szorosan ami szakmánk tekintetében pedig rá kell mutatni arra, hogy külföldi levéltáraknak magyar szempontból való rendszeres átkutatására s az így nyert anyagnak monumentális vállalatban való kiadása iránt rendszeres actio nem indult meg, a mi pedig kétszeresen fontos olyan országra nézve, melynek saját levéltárai különösen a török időben jórészt elpusztultak. Hogy pedig ezen a téren lehetett valóban érdemlegeset alkotni, arról a magyar katholikus egyház nagyszerű forráskiadásai bizonyságot tesznek. Az a pár millió, a mibe nagyarányú tudománypártolás évente került volna, a magyar állam pénzügyeit akkor nem rongálta volna meg s most, midőn egyelőre az államra igazán alig számíthatunk, fájdalommal kell megállapítanunk, hogy a kiegyezéstől az összeomlásig eltelt félszázad alatt, mely áldott kor minden téren nagy alkotások lehetőségét nyitotta meg, az állam a szellemi tudományok terén nagy alkotásokkal adós maradt s most nekünk hasonlíthatatlanul mostohább viszonyok között kell újból hozzálátni a szervező és alkotó munkához. Űj tudományos intézetek létesítését az államtól nem várjuk, de azt igenis kérjük, hogy a meglevőket hozza és tartsa rendben. Az Országos Levéltár új palotáját az összezsugorodó országban érthetetlen módon folyton szaporodó és terjeszkedő hivatalok foglalják le. Ki kell azt sürgősen üríteni s át kell adni tudományos rendeltetésének. Viszonyaink visszafejlődését világosan mutatja, hogy már egy épület kiürítése és eredeti czéljára való fordítása is nehezen megoldható kérdéssé vált. Nagy nemzeti levéltárunkat át kellene tenni a közoktatásügyi ministerium hatáskörébe. Hiszen a levéltár nem régi hivatalos iratok puszta raktára, nem is főleg nemesi családfák átvizsgálására hivatott szerv, hanem első sorban tudományos intézet, melyet mint ilyent kell administrálni s melynél a kinevezési politikának is a tudósnevelés ugyanolyan szempontjai szerint kell igazolnia, mint a museumoknál és könyvtáraknál. így állunk az állammal, most áttérek a társadalomra. Századok, 1920. IV—VI. füzet. 22