Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Ism. Holub József 276

279 történeti irodalom. Külön fejezet szól Bocskay koronájáról, a melyre vonatkozólag 1884-ben tisztázott már Thallóczy Lajos minden kérdést, de azért az udvari kincstár hivatalos kiadványaiban még mindig az a hamis adat szerepel, hogy az II. Ulászló koronája volt, melyet a törökök 1541-ben ejtettek zsákmányul. A vagyonelkobzások kora cz. fejezet a legterjedelmesebb ; pótolni akarja szerző itt ugyanis a bécsi udvari gyűjtemények évkönyveinek azt a mulasztását, hogy míg a megelőző időkre nagyon alaposan regesztázták »az uralkodóház művészeti törekvéseire« vonatkozó levéltári anyagot, addig teljesen figyelmen kívül hagyták a magyar főurak ellen indított hűtlenségi, fővesztési és vagyonelkobzási pereket, valamint az elkobzott javak jegyzékét. Szerencsére azonban segítségére jött itt a magyar irodalom s Pauler, Thaly munkái, legelső sorban pedig Takáts Sándor dolgozatai bő forrást nyújtottak e szomorú emlékű időkre, mikor annyi értékünket rabolták el s tették tönkre. A mi még megmaradt a török kiverése után, főleg a kolostorokban s templomokban, az II. József alatt ment jórészben tönkre s került Bécsbe, mikor a császár a szerzetes rendek feloszlatását és az egyházi kincseknek közczélokra való értékesítését határozta el. (»Egyházi kincsek kótyavetyéi II. József idejében.«) Az utolsóelőtti fejezet Attila kincse és egyéb leletek czím alatt azt mutatja be, hogy a föld méhéből előkerült kincsek is, mintha ez lett volna a dolgok természetes rendje, Bécsbe kerültek, még pedig — hozzá tehetjük — úgy, hogy az ide szállított kincsleletekért a megtalálót illető részt is legtöbb esetben a magyar kincstár fizette meg. Szomorú emlékeket keltő a legutolsó fejezet is, mely Nemzeti Múzeumunk kifosztását mutatja be a szabadságharcz idejében, a mikor az osztrák katonai parancsnokság a fegyvergyűjtemény jelentős részét, többek között az összes vértezeteket, Bécsbe szállíttatta. Csak nagy vonásokban tekintettük át Siklóssy könyvének anyagát, mert hiszen az egyes érdekes részletek, adatok külön megemlítése nem lehet az ismertetés feladata. Az volt a czélunk, hogy felhívjuk a derék kis könyvre a figyelmet, mely úgy tárgyánál, mint feldolgozásánál fogva méltó arra. Siklóssy nagy buzgalommal gyűjtötte össze a kiadott anyagot — a Nemzeti Múzeumról szóló fejezethez felhasználta az intézet irattárát is — nem sok kerülte el figyelmét s aztán ügyesen csoportosítva, eleven tollal dolgozta fel, fűzte egybe. Külön ki kell emelnünk, hogy gondosan felhasználta azt a rendkívül bőséges levéltári anyagot, a melyet az 1880 óta megjelenő »Jahrbuch der kunsthist. Sammlungen des allerhöchsten Kaiserhauses« kötetei közölnek regesta-alakban,