Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története. 1867–1917. Ism. Morvay Győző 280

280 történeti irodalom. a melyet eddig nem méltattak figyelemre íróink ; elég pl. Illésy Jánosra hivatkoznunk, a ki 1899-ben közölt a Századok ban tanulmányt Zsámbokyról, de nem ismerve a regestákat, nem vehetett tudomást azokról az érdekes adatokról, melyek gyűjte­ményének eladására vonatkoznak. Legvégül azt tekinti át Siklóssy, mi történt eddig műkin­cseink visszaszerzése körül, s honnan mit kell követelnünk. A bécsi közös és udvari gyűjtemények felosztását előkészítő ministeri bizottság, melyről megemlékszik, a könyv megjelenésekor már erős munkában volt, a miben a proletár-diktatúra kitörése zavarta csak meg ; ennek bukása után azonban folytatta munkáját, a melyhez biztosabb alapot adtak most már az osztrákoknak szeptember 2-án átnyújtott békefeltételek, mert számítani lehe­tett arra, hogy hasonló rendelkezéseket fognak tartalmazni a nekünk szánt békefeltételek is. Mikor ez év elején mi is megkap­tuk ezeket, a bizottság már teljesen felfegyverkezve állt érveivel igényeink védelmére és kiküzdésére. A békedelegatió külön ter­jedelmes jegyzékben foglalkozott ezekkel, alapos függelékekkel világítva meg s támogatva érveléseit s ép mikor e sorokat írjuk, hozza a távíró Parisból, a magyar szívnek annyira fájó sok hír között azt a vigasztaló tudósítást, hogy bécsi igényeinket jogo­saknak ismerték el. Azt hiszszük, hogy szerző ebben a hírben fogja találni legnagyobb örömét s fáradozása legszebb jutalmát. Holub József. Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat Története. 1867— 1917. Alapításának félszázados évfordulójára. Budapest. 1918. A Magyar Történelmi Társulat kiadása. 8. r. 136 1. • Egy tudományos társulat félszázados évfordulója nemcsak Magyarországon, hanem a külföldön is nevezetes esemény. Fönn­állása egyúttal jogosultság arra nézve, hogy az egész tudós köz­vélemény és a nagyközönség további ragaszkodását magának követelje. A félszázad alapján jövőjébe pillanthatunk, mert tudományos életszükségletnek bizonyult, már azért is, mivel hozzátapad minden mult dicsőségünknek gondos kibetűzése, fölróvása és értékelése. Ez értékelés érdeméhez nemcsak történeti irodalmunk nagyjai, hanem közéletünk legkiválóbb férfiai is hozzájárultak. A Társulat keletkezése ahhoz a nevezetes dátumhoz kötődik, mely nemzeti létünk újjáébredését jelzi és Lukinich könyvének meg­jelenése és a Társulat évfordulója, ugyané korszaknak már-már elsirolásánál áll, de nem symbolumként, mint sírkő, hanem újabb föltámadásunk szívós reménységének mérföldjelzőjeként. Ezeken

Next

/
Oldalképek
Tartalom