Századok – 1919-1920

Értekezések - KÁROLYI ÁRPÁD: Széchenyi István elkobzott iratai 225

236 károlyi árpád. magyar mondókáival untatni. Épen reggelinél ültem hálókabátban, gyönyörködvén a Szt. István-rend nagykeresztjében, melyet mint Felséged magas kegye zálogát még Schlafrockban is viselni szoktam, mikor az az úr betoppant hozzám. Menekültem volna unalmas fecsegéseitől, de nem lehetett, mert megragadta a Szt. István-rend nagy szalagját s ha nem maradok, hát a mily durva ember, elszakítja. Kénytelen voltam hát dicső politikai rendszerünkre szórt rágalmait végighallgatni. Nem félelemből, hiszen Felséged jól tudja, hogy én a barrikádokon mily rettenthetetlenül vitézkedtem ; hanem mert úgy gondolám, jó lesz az őszinte bolond magyarnak beszédéből egyetsmást kitudni. Mert én előrelátó is vagyok s megsúgom Felségednek, hogy 1848-ban csak azért vitézkedtem a barrikádoknál, mert tudtam, hogy ezek nagyrészt gerendákból vannak összerakva és így ha iő az árvíz, egyik gerendán majd csak kimenekülök a szárazra. Békésen hallgatám hát a bús magyart, sőt úgy bólingattam a fejemmel, mint az a most divatos chinai mandarint ábrázoló s fejét folyton igenre mozgató porczellán-figurácska, a melynek eredetijeiben Felséged elsőrangú connaisseur. De okait már nem czáfolhattam meg, mert rám káltott, hogy ismeretes hazugságaimat nincs ideje meghallgatni és orrom előtt becsapta az ajtót . . . Legyen szabad aztán egy példát arra idéznem, mily kíméletlenséggel, sőt ha megérdemli, trivialitással jellemzi Széchenyi a magyarság főellenségeit. »Schwarzenbcrgről, mondja szó szerint, mielőtt Magyar- és Csehországok bakója nem lett, átalján véve az emberek nem igen sokat tudtak — és ez természetes, mert számos kalandjai oly kimondhatatlanul büdösek, mikép nevét említeni ép úgy óvakodtak az őt ismerők, a mint bizonyos kerek nyílások fedelét sem emeli föl senki sürgető szükség nélkül.« Nem hiányoznak a műben oldalvágások, invectivák az absolut uralkodó személye ellen sem. De ilyenkor csak a legitimitás terén álló, a koronás királyhoz, a szent koronához hű magyar szól Széchenyiből. Mit akar a magyar ? kérdi egy helyütt. »Tán király nélkül vagy király ellen újra megkezdeni valami elszakadást és respublikái bohózatot ? Ilyesféle bolondgomba senkinek eszeágában sincsen és azon kevés, ki ily mámortól ittas volt, már rég betörte fejét vagy tökéletesen kialudta magát. A magyar mindig kitűnően monarchikus nép volt s csak a legújabb időkben egyedül néhány kevélynek czifra, de vajmi éretlen velejében tűnt fel Szent István koronája helyett a bonnet rouge.«