Századok – 1918
Történeti irodalom - Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában 1541–1711. Ism. Hóman Bálint 514
TÖRTÉNETI IRODALOM. 515 A magyar király és Erdély részéről egyedül helyes, az ország és nép érdekeit szem előtt tartó, belátásos politika az lett volna, ha a tényleges viszonyokba belenyugodva, egymást a török hódító politikával szemben vívott nehéz diplomatiai küzdelemben tőlük telhetőleg segítik. Az adott helyzetben ugyanis a hódoltsággal közvetlenül érintkező tiszántúli és északkeleti részek katonai biztosítása a távoleső nyugatmagyarországi és ausztriai haderővel nem volt elérhető. Az erdélyi politikusok Fráter Györgytől II. Rákóczi Györgyig mindenkor igyekeztek is, a portával szemben hűségüket változatlanul hangsúlyozva, a magyar királysággal a jó viszonyt fenntartani s egyben a részek rovására való török hódoltatási törekvéseket ügyes diplomatiai sakkhúzásokkal megakadályozni. Helyzetüket azonban rendkívül megnehezítette a bécsi udvar merev magatartása, melylyel minden a keleti részeknek Erdélylyel való szorosabb egyesülésére irányuló törekvést ridegen visszautasított. A magyar királyok és tanácsosaik bár kénytelen-kelletlen belenyugodtak Erdély önállóságába, sohasem szűntek meg annak beolvasztására s főleg a magyarországi részek visszakapcsolására törekedni. Nem ismerték fel, hogy Erdély hatalmi állása elsőrendű szükséglete nemcsak Erdélynek, de az egész országnak s hogy e hatalmi állás csupán a részek birtokában tartható fenn. A fejedelmek ilyképen éles ellentétbe kerültek a magyar királylyal s a magyarországi részek birtokát fegyverrel voltak kénytelenek biztosítani. Hosszú és küzdelmes harczok eredménye az 1571. évi speyeri szerződés, mely Erdélynek a tiszántúli vármegyékhez való jogát biztosította s a XVII. században Bocskay, Bethlen és a két Rákóczi György fegyverrel kénytelenek megszerezni az északkeleti hét vármegyét. Végleges döntést azonban a fegyverek sem hoztak, mert az udvar — ha a körülmények kényszerítő hatása alatt ideig-óráig bele is nyugodott a változhatatlanba — jogigényeit sohasem adta fel s a legelső kínálkozó alkalommal felborította a megegyezést és újra előállt a részek visszakapcsolására, sőt a két országrész egyesítésére irányuló törekvéseivel. E törekvések azonban minduntalan tápot adtak az amúgy sem nyugvó török hódító politika felélesztéséhez. Minden oly törekvést, mely a keleti országrésznek a magyar királyi hatalom alá vonását, vagy épen Erdély és a magyar királyság egyesítését czélozta, a porta szükségképen kihívásnak tekintett s következménye természetszerűleg a hódoltság terjeszkedése lett. A porta — bár a protectorátusa alatt álló erdélyi fejedelemség állami létét elismerte — végső elemzésben azt ép oly hódított tartománynak tekintette, mint többi birtokát s minden alkalmat örömmel 33*
