Századok – 1918

Történeti irodalom - Lukinich Imre: Erdély területi változásai a török hódítás korában 1541–1711. Ism. Hóman Bálint 514

516 történeti irodalom. 516 ragadott meg, hogy hatalmát annak rovására kiterjeszsze. Erdély diplomatáinak minden ügyessége sem volt képes a portát rábírni, hogy a magyarországi török hódoltság keleti határvonalának szabatos és pontos megállapításába belemenjen, önkényesen szerkesztett defterek bejegyzéseire támaszkodva, egész sor erdélyi joghatóság alá tartozó részbeli község tulajdonjogára és adójára igényt tartott, minek következtében vége-hossza nem volt a határvillongásoknak, összeütközéseknek. E kérdésben még tárgyalásokra is alig volt hajlandó az egyenrangú félnek soha el nem ismert Erdélylyel, melyet teljesen kiszolgáltatott a hódoltsági pasák önkényes foglalásainak. Az ő pénz- és földéhségüknek pedig a magyar királysággal is folyton küzködő fejedelmek nem igen tudtak gátat vetni. A temesvári pasák — az elastikus határmegállapításoktól egyáltalában nem gátolva — fokozatosan terjeszkedtek észak és kelet felé. A békés és a fegyveres határvillongásoktól kísért hódoltató törekvésekkel szemben a fejedelmi követségek a portánál keveset, legfeljebb a további terjeszkedés ideig-óráig való meggátlását érhették el. Mindazonáltal a fejedelmeknek száz éven át sikerült ügyes, de legtöbbször kétértelmű politikával, néha fegyveres közbelépéssel minden nagyobb arányú török hódításnak elejét venni, sőt a már behódolt területek egy részét is visszaszerezni. Mikor azonban az újra feléledt török hódító törekvések II. Rákóczi Györgynek Erdély tényleges erejét túlbecsülő és a porta érdekeit sértő szerencsétlen külpolitikájában ürügyet találtak a beavatkozásra, a tiszántúli részek teljes behódolása elkerülhetetlenné vált. Várad elestével Erdély elvesztette összes magyarországi birtokait, a Bocskay-Bethlen és I. Rákóczi György által szerzett északkeleti vármegyék már korábban veszendőbe menvén. Sőt ez idő óta a törökök már a tulajdonképeni Erdély rovására terjeszkedtek. A váradi pasák Kolozs-, Belső-Szolnok-, Doboka- és Hunyadmegyék számos községét behódoltatták. Az erdélyi fejedelemség, hatalmának gazdasági alapjaitól megfosztva, elvesztette nemzetközi jelentőségét s bár életét a gyámoltalan Apaffi fejedelemsége alatt tovább tengette, lényegében teljesen védtelenül kiszolgáltatott török tartománynyá sülyedt. Ily helyzetben érte a felszabadító hadjárat, melynek folyásába hatalmi tényezőként be nem avatkozhatván, annak kedvező eredménye után önállósága természetszerűleg megszűnt. Erdély két nagyhatalom — a török császárság és a német birodalom erejére is támaszkodó magyar királyság — határain minden talpalatnyi határterületért éles diplomatiai és fegyveres harczot volt kénytelen harczolni. Állandó határ megállapítására irányuló törekvései következetesen hajótörést szenvedtek a porta