Századok – 1918
Értekezések - ECKHART FERENCZ: Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században 356
ECKHART F. — KERESKEDELMÜNK KÖZVETÍTŐI A XVIII. SZÁZADBAN. 375 hanem Magyarországon és Erdélyben az osztrák gyárak és kereskedők érdekei rovására eladják, a mi a vámjövedelmet is közelről érinti. A kereskedelmi tanács igen nehézkes módot ajánl a visszaélések megszüntetésére : Ha a török alattvaló külföldi árút akar átvinni, akkor, mielőtt magyar területre lép, a határvámhelyen állítson kezest vagy tegyen le óvadékul akkora összeget, mely az egész behozatali vámnak megfelel. Ha aztán a magyar-török határállomásról megjön az értesítés, hogy az illető az árúkat valóban ki is vitte, akkor visszakapja az óvadékot. Ha pedig félév alatt ez a hír nem jön meg, akkor a kezes fizesse meg az egész vámot vagy az óvadékot vonják be. Ez persze csak az árúcsomagok szigorú vizsgálata, lajstromozása, lepecsétellése • mellett volna kivihető s az árújegyzékeket a határállomásoknak kellene megküldeni. Könnyen belátható, hogy ily bonyolult intézkedések az akkori közlekedési és postai viszonyok mellett a török alattvalók kiviteli kereskedésének megakadályozását jelentette volna. Csak akkor lehetett volna szó erről, ha a portával való jó viszonyra Bécs különösebb súlyt nem helyezett volna. Még fontosabb kérdés, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a török alattvalók török és főleg külföldi árúkkal kicsiben ne kereskedjenek a monarchiában s különösen Magyarországon és Erdélyben. Kétségtelen, hogy az olcsó, az alacsonyabb becslést tekintve csak 3% vámmal behozott külföldi árút a debreczeni, kecskeméti, pesti stb. vásárokon a kisebb török kereskedők megveszik s aztán az egész országot bejárják velük, a mivel nemcsak a harminczadjövedelemnek és az örökös tartományi kereskedőknek okoznak kárt, hanem az osztrák gyáraknak is tűrhetetlen versenyt, melytől így a piaczot elveszik. Körülbelül 2000 ismert török kereskedő van Magyarországon, kik részint a szabad kir. városokban, részint a tekintélyesebb uradalmak birtokain tartózkodnak, melyek őket hatásosan védelmezik. Ezek a kereskedelmet a városokból elvonják, kereskedelmi társaságokat alapítnak, melyek a főbb vásárhelyek szerint nevezik el magukat s ott 2—300.000 fl-os raktárakat tartanak. Oly olcsón árusítanak mindent, hogy a keresztény kereskedők nem képesek lépést tartani velük. Időnként tesznek ugyan egy-egy utat Törökországba, hol többnyire családjukat hagyták, de a török alattvaló nevét csak azért tartják meg, hogy mindkét országban adómentesek legyenek. Sokan hazaküldik szerzett pénzüket s aztán fizetésképtelennek mondják magukat s így megcsalják hitelezőiket.
