Századok – 1918

Értekezések - ECKHART FERENCZ: Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században 356

374 ECKHART FERENCZ. vetségre az orosz társaságában is megvolt a szándék (1771.) 1 Mindez nem engedte meg a kíméletlen bánásmódot a portával szemben, mely előbb nem használta ki a kedvező politikai helyzetet s most lényegesen megváltozott helyzettel állt szemben. 1766-ban a kereskedelmi tanács a királyné parancsára terjedelmes javaslatot dolgozott ki arról, hogy a török kereskedelem bajain hogyan lehetne segíteni.2

Szükségesnek tartom ezt behatóbban ismertetni, mert az egész kérdést összefoglalja és a további intézkedések alapja. A török alattvalók kereskedésének e szerint három faja van : 1. melyet a törökök űznek török árúk behozatalával, 2. a transitokereskedelem, 3. a török alattvalók, illetőleg a magukat azoknak mondó ráczok és zsidók belföldi kereskedése úgy török, mint örökös tartományi árúkkal. A kereskedelmi tanács józan belátásáról tesz tanúságot, midőn az általános véleménynyel szemben kijelenti, hogy bár a kereskedelmi mérleg Törökországgal évente kb. 2 millió forinttal passiv, mivel annyi megy ki ezüsttallérban, ez a kereskedelem nem káros, ha megfontoljuk, mondja a tanács, hogy a török árúk jó része Szászországba és Sziléziába, Németországba és a Svájczba megy és hogy így az 5% vámon kívül a szállítással j áró költségeket (Strassen-Gewerb) is nyerjük, más része meg az örökös tartományok gyártmányaihoz nélkülözhetetlen nyersanyag. Nincsen tehát ok korlátokat szabni a tisztességes kereskedelemnek, hanem még tanácsosabb volna könnyítést adni, hogy a törökök ne közvetlenül a külfölddel folytassák a kereskedést, hanem az örökös tartományokban legyenek a raktáraik s ezen a réven legalább közvetve lehessen hasznot húzni a kereskedésből. Személyes igazolványokhoz kötni a kereskedőjogot, mint azt a cseh-osztrák kanczellária gondolja, nem tanácsos, egyrészt mert a basák, kik könnyen megvesztegethetők, minden jött-ment rácznak és zsidónak adnának igazolványt ; másrészt a magyar rendek jogaik megsértésének tartanák, ha az igazolványt felmutatni nem tudó török alattvalókat kizárnák a kereskedelemből. A megyék semmit sem törődnének az idegen hatóságoknak tartott állami kanczellária és a haditanács igazolásaival. Sokkal nagyobb kárt okoznak a török alattvalók azzal, hogy a transito-árúknak mondott külföldi és az örökös tartományi czikkeket nem viszik ki a török birodalomba, 1 L. erről Erwin Peters : Die Orientpolitik Friedrichs des Grossen nach dem Frieden von Teschen (177g—1786.). Halle 1914. 9. s köv. 1. 2 Kelt 1766 jan. 10. Közös p. ü. lt. Commerz Lit. 132. 1767 jún. 17. aal