Századok – 1918

Értekezések - ECKHART FERENCZ: Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században 356

364 ECKHART FERENCZ. konstantinápolyi residenst, báró Penckbrt, hogy tudjon a dologról, ha az albán a portához fordulna panaszával. A residens, ki bizonyára legjobban ismerte a porta felfogását, azt ajánlotta, hogy az elkobzott borokat adják vissza az albánnak, még pedig, hogy a látszatot megóvják, mintegy királyi kegyelemből. Törökországban ugyanis az elkobzás még akkor sem szokásos, ha valaki vámfizetés nélkül csempészi be árúját, hanem legfeljebb a kétszeres vámot veszik meg rajta. Az elkobzásért a porta minden bizonynyal elégtételt követelne. A kereskedelmi igazgatóság a residens tanácsát követte, mivel — a mint mondja — a török alattvalókkal óvatosan és csínján kell bánni és mindazt, a mi a passarowitzi szerződés ellen van, kerülni kell, nehogy a törökök megtorló rendszabályokhoz nyúljanak, a mire nagyon hajlandók. így volt ez számos más esetben is.1 A fenti ügy, minthogy a magyarországi kereskedők is ugyanezen időtájban fordultak panaszaikkal a kereskedelmi igazgatósághoz, alkalmat szolgáltatott a legfőbb kereskedelmi hatóságnak, hogy a királynéhoz hosszú felterjesztést intézzen a török alattvalók kereskedése tárgyában. A török alattvalók, miként megállapítják, teljesen hatalmukba kerítették az egész keleti kereskedelmet. Nem csoda, hiszen míg ők, mikor Magyarország, Erdély vagy a Bánság határát átlépik, 5% vámot fizetnek s azután szabadon vihetik árúikat az örökös tartományokba, addig >>a keresztény kereskedőknek« minden országban külön kell a vámot megfizetni, a mi tekintve azt, hogy Magyarország, Erdély, a Bánság és az örökös tartományok külön-külön vámterületet alkottak, az árúk értékének 10—20%-át teszi. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha a monarchia lakóinak árúit ugyanúgy vámolnák el, mint a törökökéit. Akkor nem fog megtörténni oly eset, mint néhány éve Erdélyben, hol egy társaság ajánlkozott, hogy Oláhországból gazdag tőkéseket hoz viaszconsortium alapítására, ha megengedik, hogy az összegyűjtött törökországi viaszt Erdélyben raktározzák el és onnan 5% vámmal részint fogyasztásra, részint mint transito-árút az örökös tartományokba vigyék. Mivel ezt nem engedték meg, a viaszkereskedés, elkerülve Magyarországot és az örökös tartományokat, Velencze felé folyik s nemcsak a virágzó kereskedés haszna veszett el, hanem a monarchiában szükséges viasz is megdrágult. Az egyenlő elvámolásnak az az előnye lenne, mint a 1 Közös p. ü. ltár Commerz Litorale 132. 3. jan. 1752.