Századok – 1918

Történeti irodalom - Pekár Károly: Magyar kultura. Ism. Czeke Marianne 194

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 194 Pékár Károly: Magyar kultura. Hátrahagyott munkája. Sajtó alá rendezte és az életrajzot írta Morvay Győző. Budapest 19x7. May János. Kiadta a Pekár-család. CXXIII, 351 1. A Pozitív Esztétika, a Filozófia története, a Magyar Nemzeti Szép és a Századok útján cz. verskötet írója a Magyar kulturában hatvan tárczaszerű értekezésben tárgyalja mindazt, mit Magyarország kultúrpolitikájának meg kellene valósítani, hogy az általa kitűzött czélt a magyar nemzeti kulturát ethikai alapon megvalósítsa. Morvay találó szavait idézve (LXXXVIII. 1.) : »A »Magyar kultura« czikksorozat mindazt meghonosítaná, mi külföldön jó és hasznos, a mi nemzeti létünkre nézve szintén jó és hasznos, de mindent kizár, a mi nemzeti mivoltunkat ép ebből a jellegből kivetkőzteti.« Már ezzel a néhány szóval is rámutattunk Pékár művében egy olyan sajátságra, mely a magyar sociologiai irodalomban szinte páratlanul áll, s a hazafias érzésre, a tudatosan kiemelt magyar tendentiára. A czikksorozat, mely nagyobbrészt a kultura mivoltáról, eredetéről, feltételeiről általános ismereteket nyújt, látszólagos össze nem függésében is, mindig oda irányul, hogy hazánkban a nemzeti, a magyar kultura lehetőségét, sőt egyenesen csakis a magyar kultura lehetőségét bizonyítsa be, természettudományi, biologiai érvekkel. Sűrűn használja fel az idegen sociologiai és psychologiai irodalmat, különösen az angolt, még pedig kiváló előszeretettel Spencert, hogy újra és újra minden oldalról megvilágítva, kényszerű következtetésként állítsa fel azt a tételt, hogy igazi kultura csakis nemzeti lehet, még pedig csakis ethikai alapon álló, minélfogva minden olyan törekvés, mely Pékár szavajárása szerint a »töredék kultúrákat« (értve alatta a nemzetiségek és felekezetek kulturáját) ápolja, egyenesen a magyarság általános kulturája ellen vét. Még ma is, a világégés idején, midőn a hazafiság-negatio, az Internationalismus világszerte csődöt mondott, bizonyos lelki bátorság kellene hozzá, hogy valaki ezt a nationalismust, ezt a magyar hazafiasságot a sociologiai tudomány terén hangoztassa, mert nálunk az nntellectueU-zк bizonyos csoportjában, mely a nyugati műveltség kizárólagos képviselőjének vallja magát, még ma is feltétlenül a korlátoltság vádját hívná ki. Annál nagyobb önállóságra és hazaszeretetre vall, hogy olyan időben, midőn a nyugati műveltség, az Anatole France-imádat (1904—1912) mintegy megbűvölte a magyar publikumot, Pékár nagykiterjedésű, valóban internationalis tudással, mégis rendületlenül hirdette a maga igazát, nemcsak e műben, hanem többi tudományos munkájában és életműködésében. Eltekintve azonban e hazafias szemponttól, a czikkek a maguk tárczaszerűségükben is komoly tudományos