Századok – 1918

Történeti irodalom - Szekfü; Julius: Der Staat Ungarn. Ism. Domanovszky Sándor 169

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 170 hagyományait nem változtatta meg. Baj volt azonban, hogy a Habsburgok hatalma alatt álló országrész területének jelentéktelensége, erőinek fogyatékossága folytán sokat veszített önállóságából, hogy »ilyen körülmények közt a magyar hatóságok és az uralkodó közé idegen hatóságok állottak«, a mi a magyarságot lalkományos küzdelmeinek megvívására kényszerítette, ha kellett, török segítséggel is. Ennél a krisisnél — Szekfü felfogása szerint — sokkal súlyosabb volt az, a mely a török járom alól való felszabadítás után I. Lipót hosszú uralkodása idején állott be. Ferdinánd és utódai politikájában még nem volt meg a tudatos központosító törekvés, a mely csak a fölszabadítás után érvényesült. A fölszabadítás idejét mindenütt az absolut hatalomra irányuló törekvés jellemzi. Ez jutott kifejezésre I. Lipót rendszerében is, ez elveket azonban nálunk »nem igazi nemzeti kormány képviselte ; mint bécsi beviteli czikkek jelentkeztek azok Lipót uralkodása alatt és annak is maradtak az absolut korszak végéig«. Ezzel a kormányzati szellemmel a legélesebben összeütközött a nemzet autonóm hagyománya. Csak ez a nemzetellenes absolutismus állította szembe a kurucz harczokban a magyarságot Közép-Európával. Ennek a fordulatnak okai azonban I. Lipót tanácsosai, első sorban Hocher és Abele voltak. Az ő működésükből magyarázza Szekfü a nemzet »németgyűlöletét« is, a mely »közelebbről megnézve, nem is gyűlölet és nem is a németség ellen irányult, hanem egyszerűen politikai védekezés volt a bécsi udvar absolutistikus és germanisáló törekvései ellen«. Ezzel a két krisissel függ össze belső fejlődésünknek különös sajátossága is, az, hogy a rendiség nálunk olyan hosszú életű volt. Ferdinánd kormánya azonban még csak rendi szervezetet talált, a mikor tehát az ő idegen hatóságai ellen »állami önrendelkezési jogunkért, a nemzet államiságáért« folyt küzdelem természetszerűen a rendi jogokat védelmezte. »Magyarországon — mondja Szekfü — a rendi kiváltságok el vesztével a nemzeti viszonyok egészen másként alakultak volna : ha a rendek itt elvesztik politikai befolyásukat, az alkotmányos hatalom tőlük nem magyar, hanem idegen elem, a bécsi központi szervek kezébe került volna.« Ök védelmezték a nemzeti önállóságot I. Lipót kormányrendszere ellen s a következő másfélszáz év folyamán is. E téren tehát a mai kor szemüvegén át néző túlzókkal szemben Szekfü obiectivitása igazságot szolgáltat a sokat megvádolt rendiségnek : »Az a tény, hogy a fejlődés folyamán az absolutismus nem egyszer időszerűbb és modernebb volt, mint az ósdi és elmaradt rendiség, nem változtat a dolgon : az egész harcznak jellegét a nemzeti elv határozta meg, mely a rendiségtől kép-