Századok – 1918
Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1917-ben 1–64
A MAGYAR LEVÉLÍRÁS KEZDETE. 3 Hazánkra és népünkre, annak külső történetére vonatkozó egyéb adatok — a XVI. századot megelőző időkre nézve is — még csak bővebben akadnak az egykorú latin és más idegen nyelvű írásokban is. Âm a nemzet belső életének, az ősi, ázsiai nomád magyar népszellemnek, népiéleknek a változott, polgáriasult viszonyok között való fokozatos átalakulásának, fejlődésének s a mi ezeknek mindig leghívebb fokmutatója : a magyar nyelvnek és magyar művelődésnek nyomait kereső vándor útja, mennél messzebb akar hatolni visszafelé, annál vigasztalanabb sivatagba vész . . . Ha a honszerzéstől a XVI. század elejéig lefolyt mintegy hat századnyi időből fennmaradt írott emlékeinken végigtekintünk s ezekben a mi édes magyar nyelvünknek nyomait keressük úgy, a hogyan az őseink ajkán élt és zengett, ha a magyar lélek talajából sarjadó műveltség virágai, gyümölcsei után fürkészünk, különösen az első századokban bizony mindent elföd előttünk az idegen (latin) nyelv kietlen fövénye s az idegen szellem sűrű bozótja, a melyben ha itt-amott fakadnak is virágok, pirkadnak is gyümölcsök, azoknak színe, illata, íze, zamatja minden egyéb, csak nem magyar. Csak a szorgosan vizsgálódó és hozzáértő szem előtt csillan fel olykor-olykor — sokszor az is majdnem a felismerhetetlenségig beiszapolva és eltorzítva — drága magyarnyelvünknek egy-egy árva aranyszeme : egy-egy magyar szó (tulajdon- és köznevek, helynevek, határt jelölő utak, vizek, hegyek, völgyek, fák stb. nevei) a XI—XII. századbeli latin oklevelekben, majd a XIII. századtól kezdődően valamivel bővebben a krónikákban (Anonymus, Váradi Regestrum), törvényekben és kódexekben. Áz első összefüggő kis magyar beszéddel s talán a magyar léleknek is első megnyilatkozásával csak a XIII. század elején találkozunk a Halotti Beszédben, azután ismét egy század múlva a Gyulafehérvári Glosszákban s a Königsbergi Töredékben, majd hosszabb összefüggő, de teljesen idegen jellegű szövegekkel (prédikácziók, legendák, hymnusok, bibliarészletek fordításai) a nagyobb kódexekben (Ehrenfeld-, Bécsi-, Müncheni-, Apor-kodex stb.). A XV. század végéről (1475—76) való az első, eredeti kéziratban fennmaradt magyar versünk, a Szabács megvételéről szóló ének. Valószínűleg szintén ebből a korból való a — csak egy XVIII. századbeli másolatban ránkmaradt — »rímkrónika« (mint Arany János elnevezte), a Pannónia megvételéről szóló gyarló versezet. Ezeken kívül néhány népies eredetű 1*