Századok – 1918

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1917-ben 1–64

4 LA M PÉRT H GÉZA. verstöredékünk van még : István királyról (»Hol vagy István király ?...«), Mátyás választásáról (»Mátyást mostan választotta . . .«), haláláról (»Néhai való jó Mátyás királ — Sok országokat te birál. . .«), továbbá a Körmöczi Ismeretlen virágének töredéke (»Supra aggnő . . .«) s az Enyingi Török Imre-féle köszöntő (1485), a melyről még alább szólunk. Az előbb említett nyelvemlékekben, különösen a kódexekben található szövegek magyar nyelven írvák ugyan, de az nem volt, nem lehetett az igazi, az eleven magyar nyelv, a melyet akkor a törzsökös magyarság beszélt. Inkább valami, az élettől távol eső, hogy úgy mondjuk — egyházi, papi, barátnyelv ez, idegen szavaknak jól-rosszúl magyar szavakkal való helyettesítése. Szín, illat és erő nélkül való, bár itt-ott érezhető erőlködéssel felcziczomázott, de mégis csak — csinált virág. Kolostori virág. Aminthogy a szerzői (fordítói) is kolostorlakó s nagyrészt idegen eredetű vagy idegen műveltségű, a magyarsággal legfeljebb csak a templomi szószékről érintkező egyházi emberek : papok, szerzetesek és apáczák voltak. E tekintetben csak a Halotti Beszéd kivétel, melynek első része, maga a beszéd, nyilván magyar anyanyelvű papnak eredeti fogalmazványa vagy legalább is erősen átmagyarosított fordítás, mert nyelvünk ősereje érezhetően lüktet benne. A verstöredékekből azonban már kicsillan az igazi magyar népnyelv üde színe, kiérzik ős zamatja, kiduzzad fiatal ereje és kimosolyog a magyar lélek játszi derűje . . . Ezek már közvetetlen, természetes hajtásai, valódi, eleven virágai — azaz ebben az alakjukban, fájdalom, inkább csak vihartépte árva kis szirmai — az ősi nyelvtörzsöknek. S bár a vers ünnepi köntösébe öltöztetve, nyelvük mégis, úgy érezzük, nagyon közel áll már az őseink által beszélt eredeti gyökeres magyar nyelvhez, a melyről igazi hü képet azonban csak a mindennapi élet talajából sarjadt missilis levelek — ezek az egykorú írásbafoglalt beszélgetések — adhatnának. Valamint ugyancsak ezekből a levelekből rajzolódnék elénk a magyarság — s itt főképen a nemzet törzsökét tevő nemességet értjük — egykorú műveltségének képe is az élet eleven, igaz színeiben. Arra, hogy ez a kép a XV. század végéig igazában milyen volt, addig, míg e korszakból eredő magyar levelek netán még elő nem kerülnek (a mihez vajmi csekély reménységünk lehet), csak a XV. század végéről ránk maradt néhány egyéb — a missilis levéllel rokon vagy szintén a mindennapi magyar élettel szorosabb kapcsolatban levő — magyar írások-