Századok – 1918

Tárcza - Szabó Dezső: Az 1485. évi nádori czikkelyek 107

Tárcza. Az 1485-ik évi nádori czikkelyek. A Századok mult évi utolsó füzetében (528—544. 1.) ismét szóba került az a kérdés, hogy az állítólag 1485-ből származó nádori czikkelyek törvénynek tekintendők-e vagy sem. Fraknói régebbi czikkéhez újabb bizonyítékokat csatolva azt vitatja, hogy a nádori czikkek nem tekintendők törvénynek, viszont vele szemben Timon az ellenkezőt állítja. Bizonyítani természetesen annak kell, a ki állít, jelen eset­ben tehát Timonnak, a mit ő következőképen tesz meg. Először egy általános bizonyítékra hivatkozik a nádori czikkek törvény­volta mellett, azután czáfolni igyekszik Fraknói bizonyítékait. Timonnak a nádori czikkek törvényvoltára vonatkozó álta­lános bizonyítéka így hangzik : » A Quadripartitum szerkesztői . . . azzal a határozott kijelentéssel vették fel munkálatukba a nádori czikkeket, hogy azok országgyűlésen hozott törvény­czikkek«. (539. 1.) Bizonyára minden historikus azon a nézeten van, hogy ez az érv csak akkor volna döntő, ha ismernénk a Quadripartitum forrásait vagyis ha pontosan tudnánk, mely és milyen hitelességű okmányok alapján jött létre a Quadriparti­tum, a míg azonban ezt pontosan nem tudjuk, addig a Quadri­partitum kútfői értékéről nem nyilváníthatunk megbízható ítéletet, a miből viszont az következik, hogy nem lehet tör­vénynek mondanunk a nádori czikkeket csupán csak azért, mert a Quadripartitum annak nevezi őket. A nélkül, hogy a Quadripartitum kútfői értékének kritizálásába akarnánk bele­menni, csupán azt akarjuk megjegyezni, hogy tényleg a Quadri­partitum nevezi először törvénynek a nádori czikkeket, azt írván róluk : »Articuli ... in congregatione generali editi«, holott a XVI. század törvénygyűjteményei, a melyek semmikép se lehettek ismeretlenek a Quadripartitum szerkesztői előtt, így czímezik a nádori czikkeket : »Articuli pronunciati de officio palatini«, a mi jelentékenyen kevesebbet és lényegesen mást mond, mint a Quadripartitum szövege. Épen ezért kell nyílt kérdésnek tekintenünk a Quadripartitum kútfői értékét és ezért kell egyéb közvetlen bizonyítékokat várnunk a nádori czikkek törvény volta mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom