Századok – 1918

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1917-ben 1–64

2 LA M PÉRT H GÉZA. abban az időben különben is egy sátor alját lakta, egy dandárban vitézkedett (nemzetség szerint) vagy legalább is a szomszédos réteken legeltette nyáját. Könnyen elintézhették hát egymás között az elintézendőket élő szóval, esetleg valamely kürt- vagy tűzjelekkel. Az ellenségnek szánt mondanivalójukat meg inkább a nyilaik hegyére és a kardjuk élére bízták. Később, a királyság első századában, mikor a tulaj donképen való írástudományt, latin betűkkel, az idegen eredetű hittérítők lassan-lassan belécsepegtették némely magyar elmékbe, majd még utóbb, mikor a levélírás czéljaira nehézkes és kevésbbé is hozzáférhető hártya (pergamen) mellett feltűnt és mindinkább terjedni kezdett a kender- és lenrongyból készült papiros (a XIV. század elején), mikor a nemzeti, vallási és társadalmi szervezkedés nyugateurópai mintára nálunk is megindult : már nagyobb a lehetősége és valószínűsége annak, hogy írástudó magyarok magyar nyelvű levelek útján is érintkeztek egymással. Noha valami nagy forgalmat e téren még ekkor is aligha képzelhetünk, mert hiszen az írás és olvasás tudománya a férfiak között is inkább csak az egyházi, papi és szerzetesi pályára készülőknél kezdett úgy a hogy derengeni, a nők azonban (kivéve itt is néhány zárdalakó apáczát) általában távol állottak a betűvetés mesterségétől. Pedig bizonyára már ekkor is nekik volt a legtöbb mondanivalójuk s így ők lettek volna a legszorgalmasabb levélírók — ha írni tudtak volna. Galeotti Marzio, Mátyás király olasz humanistája, azt mondja ugyan, hogy Magyarországban még a XV. században is csak latinul írtak (sola Hungaria . . . nonnisi latine seribit . . .), ám, ha nézzük a XV. század végéről ránk maradt némely nyelvemlékeket, melyekről alább szólunk még bővebben, és a következő XVI. századnak aránylag már gazdagnak mondható magyar levélirodalmát, joggal feltehetjük, hogy a magyar levélírás kezdete visszanyúlik a XV. századba s már akkor is gyakrabban írtak magyar nyelvű leveleket. Sajnos, erre nézve csak feltevéseink lehetnek, mert semmi határozott bizonyítékot nem tudunk ; levéltáraink egyetlen eredeti magyar levelet sem őriztek meg ebből a korból. De bármilyen szűk térre szorítsuk is a XV. században esetleg írott magyar levelek számát, így is nagy veszteségnek kell tartanunk, hogy ezek a levelek nem maradtak reánk. Nagy és szinte pótolhatatlan veszteségnek tartjuk ezt főkép a magyar nyelv- és művelődéstörténet szempontjából.