Századok – 1917

Történeti irodalom - B.; F. v.: Nicolaus II. und das Ende der Romanows. Ism. Morvay Győző 621

<622 TÖRTÉNETI IRODALOM. maradt a czári házhoz, a jelenlegi forradalmi alakulásban egyszerre elpártolt tőle. Az 1825. évi deczemberi lázadás, majd I. Miklós czár borzalmas kormányzása, az 1861—1863. évi forrongások, melyek alatt a nép politikai tényezővé iparkodott lenni, a czári hatalomban látta az orosz nép boldogulását és inkább kormányzó közegei ellen fordult. Jóllehet a czári uralom byzanczitatár eredete és jellege volt minden bajnak kútfeje, a czár személye ellen csak egyes politikai pártok küzdöttek, míg a nép nagy zöme e mozgalmakban passiv résztvevő, de sohasem activ forradalmár. A nép babonás hite, ebben nyilatkozó secták sötét hitvallása, a földbirtok igazságtalan kezelése, a hivatalnok és rendőri osztály kegyetlen uralma a népet legelőször is a közvetlen hatalmaskodók ellen lázította fel, míg a mindent szentesítő czári hatalom előtte szentnek, tisztának, sőt isteninek látszott. II. Miklós, kinek értelmiségére és erkölcsi jellemére annyit építettek s kitől békét, kenyeret, gazdagságot reméltek, uralkodásának csak első három hónapjában (1895. jan. 17-ig) volt népszerű. Különben is nemcsak most, hanem később is nehéz történeti feladat lesz korának, életének és jellemének pontos meghatározása, mivel ritka uralkodó körül tornyosul oly átláthatatlan szövedéke a mythosnak, legendának, tehát hazugságnak, mint épen körüle. Az adatok túlságos fölhalmozása elzárja a tekintetet feléje. És ez a könyvnek is főhibája, mivel arra törekszik, hogy az újságokban, röpiratokban, külföldi híradásokban, okmányokban, mendemondában és magánlevelezésben található komprommitáló adatoknak tömegét sorolja föl, anélkül hogy ezeket pragmatikus éllel vagy kritikai elmével megrostálná. II. Miklóstól már mint trónörököstől, részint magánélete, részint nyilvános ténykedése alapján, sok jót remélt az orosz közvélemény. Ámde, midőn 1895-ben kijelentette, hogy az orosz intelligenczia minden önálló csele к vés vágy a »oktalan ábrándozás« szüleménye, melyet sem követni, sem megvalósítani nem szabad, egyszerre minden reményszálat eltépett. Erre a nyilatkozatra következett az 1895. évi márcziusban a jaroslawi munkássztrájk véres lemészárlása, mely cselekedetért a czár a katonákat és rendőröket személyesen kitüntette és megjutalmazta. Absolut akaratában feloszlatja a népmívelő bizottságot és a terjedő lázadást (1896) kancsukával, puskatűzzel és szuronynyal iparkodik elnyomni. Kormánya belátja, hogy erre nem képes, minélfogva (1897 jun. 2) megalkotják a munkásvédő törvényt. Ámde ezzel sem jutott eredményre, mire (1898) megteremtik a szociáldemokrata-pártot, a mely 1905-ig a szervezés hibái folytán rátermett vezetők nélkül maradt. Ekkor szakad ez a szervezkedés két pártra, az egyik az »ökonomistáké«, a kik a nép anyagi jólétének