Századok – 1917

Értekezések - ANGYAL DÁVID: 1848 történetéből 417

1848 TÖRTÉNETÉBŐL. 423. mondhatta volna el azt is, hogy márcziusban forradalmi lépésekkel vádolták István főherczeget a magyar ministe­rium kinevezése miatt ? Hiszen bizonyára felhangzott némi vád a formátlanság miatt márczius 24-ike körül, de ez hamar elnémulhatott, mert a nádornak ragaszkodása a monarchikus államban szokásos eljáráshoz nyilvánvalóvá lett. Talán nem is Batthyány kinevezése, nem is a márczius 24-iki múló félre­értés, hanem a Szögyénytől előadott márczius 16-iki jelenet maradt meg az állami conferentia emlékében, midőn augusz­tusban hatáskörének túllépését vetette szemére a nádornak. Márczius 16-án ugyanis arról volt szó, hogy a nádor felaján­lotta lemondását méltóságáról, ha a kormányzó főhercze­gek el nem fogadják a független magyar ministerium elvét. Ez az, a miért gróf Hartig is elítéli a nádort a Genesis der Revolution in Oesterreich czímű könyvében.1 Hartig sem említi a nádor állítólagos hatalmi visszaélését a kinevezés jogával, pedig neki is tudnia kellett erről valamit, hiszen márczius­ban a főherczegek legbizalmasabb tanácsosaihoz tartozott. De akármire alapította az állami conferentia augusztus­ban a nádor megvádolását, Batthyány kinevezése, vagy Szemere és Klauzál pesti kiküldetése nem tekinthetők a vád komoly alapjának, már pedig más positiv okokat Friedjung nem bír felhozni. S mégis ily föltevéseket szilárdul megállapított igazsá­goknak véve, kemény szavakkal sújtja a nádor és Batthyány emlékét. A nádor, úgy mond egyebek közt, tapasztalatlan volt és nem bírta áttekinteni cselekvése következményeit. »Bárhogy magyarázták is előtte a régi nádori törvényeket, azok nem adtak neki j ogot arra, hogy az eddigi alaptörvénye­ket mellőzze. Az autonom országos közigazgatás szigorúan fel volt osztva a bécsi udvari kanczellária, a budai helytartó­ság és a vármegyék közt ; először a törvényt kellett volna változtatni s csak azután a magyar ministereket kinevezni. Az ideiglenes ministeri kinevezés, a hogy ő végrehajtotta, beavatkozás volt a felségjogokba.« Mily erős szavak és müy gyönge tájékozottság. Hiszen az udvari kanczelláriát a mi­nisteriumnak csak április 12-iki felhívása oszlatta fel. István nádor ideiglenes ministerei a kanczelláriát nem bántották.2 A budai helytartótanács tagjai is helyükön maradtak ápri­lisig s némelyikök maga adta át hivatali szobájának kul­csait a teendőivel megbízott új ministeri tanácsosnak, a kit 1 Névtelenül. Lipcse, 1850. 231. s kv. 11. 2 Szögyény-Manch. I. 82. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom