Századok – 1916

Értekezések - GÁRDONYI ALBERT: Buda város közigazgatása és közgazdasági viszonyai a XVII. század végén - 477

482 GÁRDONYI ALBERT. fontos ügyek miatt Pozsonyba kell utazni. Nehogy tehát távolléte a tisztújítás akadályául szolgáljon, a jegyzőt hatalmazza fel, hogy a lemondást bejelentse s egyszersmind bizonyítványt kérjen működéséről a polgárságtól. A polgármestersége alatt befolyt csekély pénzről visszatérte után kíván elszámolni. A kamarai kormányzóság 1688 november 27-ikén utal az előző választás alkalmával hozott határozatra, melyet a kamarai küldöttség is jóváhagyott, hogy t. i. a polgármester évenként újból választandó. A határidő már két hónap óta lejárt s a pol­gármesteri hivatal ismételten helyettesek kezébe került, a mi sok visszaélésre adott alkalmat, főleg a pékek, mészárosok és kereskedők körében. Elrendeli a választás megejtését s három jelöltet állít : Hochenwarter Mihály harminczadost, Salgari Péter postamestert és Bösinger Ignácz gyógyszerészt, kik közül az egyik polgármesternek, a másik gazdának választandó. Egyben sürgeti, hogy az előző polgármester számadásait mutassa be a tanács. A választás rövidesen meg is történt : a polgármesteri állásra szavazattöbbséggel Salgari Péter, a gazdai állásra pedig Bösinger Ignácz választatott meg s a választást a kamarai igaz­gatóság 1688 deczember 13-ikán megerősítette. Prenner Farkas visszavonulásának az igazi motívumait nem ismerjük teljesen, több adat áll azonban rendelkezésünkre, melyek az ügyre világot vetnek. Az egyik Prenner Farkasnak 1689 február 16-ikán a tanácshoz intézett levele, melyben be­jelenti, hogy azért nem vesz részt a tanácsüléseken, mert a kamarai kormányzóság nem jelölte polgármesternek.1 A mellőzés magyarázata pedig a polgármester és Werlein István kamarai kormányzó közötti összeütközésben keresendő, melynek kétség­telen bizonyítéka azon 1689 április 27-ikén kelt nyilatkozat, melyben Prenner Farkas a kormányzótól ünnepélyesen bocsánatot kér. Ez összeütközések következtében Prenner Farkasról olyan hírek keltek szárnyra, a melyek becsületében megtámadták. Azt beszélték róla, hogy hűtlen pénzkezelés, a város megkárosítása és adósságokkal való megterhelése miatt vesztette el polgár­mesteri állását, ezenkívül a városból kitiltották és vagyonát lefoglalták. Ε kósza hírek olyan kellemetlen helyzetbe hozták Prennert, hogy egyik hitelezője Bécsben el akarta fogatni s a budai tanács kénytelen volt 1688 végén kelt átiratában védel­mére kelni. Kijelenti a budai tanács, hogy Prenner a kamarai kormányzóság által megállapított szabályzat értelmében mon­dott le állásáról, semmiféle vádat nem emeltek ellene, nem uta­sították ki a városból s nem foglalták le a vagyonát, kéri tehát 1 Protocollum magistratuale.

Next

/
Oldalképek
Tartalom