Századok – 1916
Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Pór Antal emlékezete 337
PÓR ANTAL EMLÉKEZETE. 355 s az Anjou-korra vonatkozó minden régibb és újabb feldolgozásnak alapos ismeretével egészítette ki. Kútfők kritikai kiadására kedvet és hajlandóságot érzett magában. Pl. szerette volna Gravina Domokosnak Muratorinál megjelent krónikáját (De rebus in Apulia gestis) bonczolgatni, Nagy Lajos és mások okleveleivel, az egykorú krónikákkal és egyéb történeti kútfőkkel egybevetni, elég felületesen kétségbe vont hitelét megállapítani s az egész könyvet az Akadémia Monumentái közt jegyzetekkel közrebocsátani. »Egykoron azt hivém —· mondta 1 — magam vállalkozhatom e terhes munkára, de . .. ars longa, vita brevis !« Azonban így is közrebocsátott néhány kútfőtanulmányt. Legbecsesebb munkáját ebben a nemben János küküllei föesperesröl, Nagy Lajos krónikásáról írta.2 Értekezését két részre osztotta. Az egyikben megállapította, hogy a küküllei főesperes nemes Tótsolymosi Apród János volt s egybeállította az életére vonatkozó, idáig alig ismert adatokat ; a másik részben az életrajznak ismert kiadásait bírálta, mivel annak eredeti példányát ő sem ismerte. Kimondotta, hogy ez az életrajz hitelesség és szerkezet tekintetében középkori krónikáink közt az első helyen áll ; az oklevelek bővítik ugyan, de meg is erősítik adatait, minek következtében az a magyar történetíróra nézve nélkülözhetetlen kútfő. Nagyon keményen ítéli meg Czarnkowi János főesperest, a magyar Anjouk lengyel krónikását,3 sőt vele együtt a lengyel történetírást is, a mely, Dlugosson kezdve Caroig, ezt a hazug és rágalmazó krónikást másolta. Tulajdonképen Czarnkow krónikájának csak azt a fejezetét bírálta, melyben az író tisztázni akarja önmagát Kázmér király sírja feltörésének vádja alól, mit azonban Pór egy 1372 junius 10-ikén kelt hiteles okirattal bebizonyítottnak vél. Nem tartotta lehetetlennek,4 hogy a lengyel Opuli László herczeg, Magyarország nádora, szintén követte rokonának, IV. Károly német-római császárnak példáját s megírta »eszmékben és változatban gazdag élete emlékezéseit«, melyek, ha ránk maradnak, a XIV. század második felének történetét világosabban és talán igazabban tárják elénk. Különben a lengyel nemzet iránt érzett élénk rokonszenve mellett is kijelentette,5 hogy 1 Századok, 1902. 582. 2 U. o. 1893. ι—15., és 89—106. 3 Erdélyi Múzeum, 1904. 169—176. és 249—254. 4 Pór, Opuli László 26. 5 U. o. 31. A 33. lapon sajnálja, hogy lengyelül nem tud s magas kora miatt nem is vállalkozhatik e nyelv megtanulására ; de 23*
