Századok – 1916

Történeti irodalom - Szentpétery Imre: A borsmonostori apátság Árpádkori oklevelei. Ism. Hóman Bálint 290

TÖRTÉNETI IRODALOM. 2QI eredményeinek ismeretével és felhasználásával, a történelemnek — mint segédtudománynak — teljes kiaknázásával tisztán dip­lomatikai kutatást végez. Eredményei ennek következtében men­tesek az előre megalkotott nézetek zavaró és egyoldalú befolyá­sától. Vizsgálatainak módszerét illetőleg különösen két dolgot kell kiemelnünk. Egyik az, hogy főkép és első sorban írásössze­hasonlítás alapján dolgozik, természetesen kellő figyelmet fordítva a szöveg- és tartalomösszehasonlításra is. A hazai diplomatikai művekben, Hajnal István jeles kis tanulmányát kivéve, vajmi kevés szerepe volt a kritikai írásösszehasonlításnak. Fejérpataky és Karácsonyi tanulmányaiban — XI. és XII. századi okleveleink igen csekély számban s jobbára csak átiratban lévén ismeretesek — nem érvényesülhettek kellőképen a paleographiai kritika szem­pontjai. Néhány XIII. századi oklevelünket pedig főkép a szöveg-és tartalomösszehasonlítás alapul vételével tették tudósaink — így a benczés okleveleket Erdélyi László — vizsgálat tárgyává. Az írásösszehasonlítás módszeres alkalmazása tekintetében Szent­pétery tanulmánya uj utakon jár. Az írásösszehasonlításban követett elveiről, következtetéseinek helyességéről négy hason­mástáblán adott 22 írásmutatványnyal tájékoztatja olvasóit. Másik nevezetes módszertani elve az, hogy nem egyes okleve­leket, hanem oklevél-csoportokat vizsgál. A korszakok okleveles gyakorlatáról, a kanczelláriák és oklevéladó személyek működésé­ről helyes képet csak úgy nyerhetünk, ha egymással szorosabb kapcsolatban álló okleveleket együttesen, mint oklevélcsoporto­kat vizsgálunk. Ilyen csoportokul kínálkoznak az egyazon ok­levéladó személy által, vagy egyazon testület által bizonyos időhatáron belül kiadott, vagy végül az egy család vagy testület részére kiadott oklevelek. Szerző jelen dolgozatában egy igen sze­rencsésen választott, diplomatikai és történeti szempontból egy­aránt tanulságos és tulnyomórészben eredetiben meglevő oklevél­csoportot tett vizsgálata tárgyává. A dolgozat részleteire nem óhajtok kiterjeszkedni, csak ki­emelem — mint annak legsikerültebb részeit — az alapítólevél és az 1225. évi nagy kiváltságlevél hitelességének, a III. Béla­féle oklevél hamis voltának bizonyítását és az 1224. évi oklevél­pár kérdésének végérvényes eldöntését. Végeredményül a 83 oklevélből álló csoport 16 oklevelét találta hamisnak, még pedig — egynek kivételével — valamennyit közeikorú, XIII. századi, tehát történeti szempontból még mindig értékesíthető hami­sítványnak. Több oly oklevél, a melyek fölött a történeti iroda­lomban pálczát törtek, egészen tisztán került ki a diplomatikai és paleographiai kritika ítélőszéke elül és az egész oklevélcsoport-19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom