Századok – 1916

Történeti irodalom - Szentpétery Imre: A borsmonostori apátság Árpádkori oklevelei. Ism. Hóman Bálint 290

TÖRTÉNETI IRODALOM. 290 szavakra nem kaptunk a jegyzékből felvilágosítást : ájet, berája, binbasi, dsüzkhánlik, iszkemle agaság, khuthe, kjátib, medresz, mir í ákhor, molla, sehinsah, szegbán basi, topcsi, vekil. Az itt-ott jelentkező sajtóhibák az értelmet súlyosabban nem zavarják. Zsinka Ferencz. Szentpétery Imre : A borsmonostori apátság árpádkori oklevelei. Négy hasonmás táblával. Budapest, 1916. Kiadja a M. Tud. Akadémia. 134 + 1 lap ; 4 tábla. A középkori magyar történet kutatóinak régi vágya közeledik a beteljesedéshez. A M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága három év előtt megbízást adott az árpádkori királyi oklevelek regesta-gyüjteményének elkészítésére. A készülő kiadvány szerkesztője czélúl tűzte az összes okleveleknek eredetiben leendő tanulmányozását s ezzel kapcsolatban a királyi oklevelek diplomatikájának rendszeres feldolgozását. Előttünk fekvő kötetében a borsmonostori (szentmáriahegyi) apátságnak 1190 és 1300 közt szerzett okleveleit tette vizsgálata tárgyává. A borsmonostori oklevelek úgy diplomatikai, mint történeti szempontból rendkívül érdekes és tanulságos csoportját alkotják középkori okleveles anyagunknak. Beható diplomatikai vizsgálatuk magában is megérdemli a reá fordított fáradságot. Mégis Szentpétery tanulmányának igazi jelentőségét abban találjuk, hogy bepillantást enged a regesta-gyűjtemény és a magyar királyi diplomatika előmunkálatainak műhelyébe. A diplomatikát nálunk még ma is, mint a történettudomány alárendelt segédtudományát művelik. Az oklevéltani dolgozatok többnyire a speciális történeti kutatás közben felmerülő kétségeknek és problémáknak köszönhetik létrejöttüket. A monographiák írói egy-egy kétes adatnál összefoglaló művek és jó oklevélkiadások hiányában — kénytelen-kelletlen diplomatikusokká vedlenek át. Az így létrejött művek azonban — rendszerint egy bizonyos adat vagy adott tétel bizonyítására, illetve czáfolatára szolgálván — nem mentek az elfogultságtól, sőt gyakran a czélzatosságtól sem. Nem is szólva arról, hogy a legjobb képzettségű történettudósok tudása sem pótolhatja a diplomatikai iskolázottságot és gyakorlatot. Az oklevéltani vizsgálódás önczélúságái nálunk Fejérpataky László hangoztatta először, közel negyven év előtt. Ez az elv tökéletesen érvényesült az ő úttörő monographiáiban, de sajnos csakis azokban. Követőkre eddig alig talált. Szentpétery kutatásainak értékét épen az biztosítja, hogy nála az oklevelek vizsgálata mint önczél jelentkezik. A történettudomány legújabb