Századok – 1916

Történeti irodalom - Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár. 1533–1789. Ism. Zsinka Ferencz 286

288 TÖRTÉNETI IRODALOM. 288 vezetés az anyag tartalmáról és a szöveg kritikai átvizsgálásának eredményéről számol be. Karácson a fejletlen levéltári viszonyok következtében, kutatása közben teljesen ki volt szolgáltatva a véletlennek, nem haladhatott kutatásában valamely kérdés systematikus útja irányában, hanem gyűjtötte az adatokat, a mint kezébe jutottak. A sors fukaron mérte ki számára az időt ; sokkal kevesebbet, semmint rendszerezésre gondolhatott volna is. Erre a szerkesztés sem gondolhatott, legföljebb csak arra, hogy Karácson egész gyűjtése helyet foglaljon a kötetben. Valamelyes rendet a történelmi sorrend (1533—1789) képvisel, a miért a gyűjteménynek tárgy szerinti ismertetése túlhaladja feladatunk körét ; inkább részletek, adatok ismertetésére szorítkozunk. Van egy kapocs, a mi ezt a heterogen anyagot összefogja, mely minden adathoz elér : a magyarországi vonatkozás kapcsolata ; akár olyképen, hogy Magyarországon vitézkedő katona itt, vagy a birodalom más részén kap jutalmat, akár hogy nálunk kap jövedelmező hűbért másutt mutatott vitézségéért. Általában együtt találjuk itt a magyarországi egész török berendezkedésre vonatkozó ismeretet. Nyerünk adatokat a politikai, közigazgatási és magánéletre, bővíthetjük ismereteinket apróbb csatározások, vagy nagy horderejű államokiratok, kegyes alapítványok tanulmányozásával. Ráakadunk az egész török uralom alatt fennforgott határigazítási kérdésekre ; közvetlenül látjuk, hogy a török nagy politika irányítói mint gondolkoztak más nemzetekről, mily szerepet bíztak vazallus államaikra, köztük a minket legközelebbről érdeklő Erdélyre. Kapunk adatokat, melyek a magyar királyok és erdélyi fejedelmek viszonyát mutatják a portához. A legutolsó már egy századdal későbbi a török hódoltság koránál. Az adatok e nagy tömege egy nyomasztóan egységes, centralisált államot mutat be, melyben minden ügyre nézve a végleges döntés a szultánt illette. Nem volt olyan jelentéktelen sérelem, melynek orvoslásánál ne a szultánra gondolt volna a muzulmán, ha igazának keresésére gondolt. A szultán gondja mindenre kiterjed, a mi hatalma alá tartozik ; az eszéki híd felügyelőjétől a régebbi híd deszkáinak megőrzését ép úgy elvárja, mint a hogy nem késik visszakövetelni a rumiliai kethkuda elkötött két paripáját ; személyes gondja van arra is, hogy Petko fia, Radoszav rája, budai evezőrúdkészítő élete további folyamára is ment legyen minden zaklatástól. Minden jogtalanság orvoslására mindenki a padisahra gondolt. A karaván-szerájok minden utasa a szultán székhelye felé igyekezett,